Kerek negyven éve, 1983. május 12-én épp úgy az érettségi határozta meg a maturáló varsói diákok mindennapjait, mint mai, budapesti társaikét.

A sikeres érettségit ünnepelte

néhány diák, közöttük Grzegorz Przemyk is, amikor igazoltatták, majd őrizetbe vették őket a varsói Zamkowy téren.

A szocializmus igazi arca

Lengyelország igen feszült hangulatban élte ekkoriban mindennapjait: a hadsereg 1981-ben véres puccsot hajtott végre, megakadályozva, hogy a szabad szakszervezet, a tízmilliós tagsággal rendelkező Szolidaritás mélyen katolikus és elkötelezetten polgári értékrendje érvényesüljön. A

Wojciech Jaruzelski tábornok által vezetett szocialista rezsim

terrorisztikus eszközökkel igyekezett megtörni a lengyel társadalmat, amely hősiesen ellenállt a nyomásnak, egészen a szocializmus 1989-es összeomlásáig.

Grzegorz Przemyk borzalmas szenvedése és vértanúsága máig szembesít minket az „emberarcú szocializmusról” szóló mesékkel

„Nem hagytak nyomokat” (Zeby nie bylo sladów) – úgy követi nyomon ez a 2021-es lengyel–cseh–francia filmdráma azt, hogy miképpen verték agyon Grzegorz Przemyket egy rendőrőrsön, majd azt, hogy a hatalom milyen eszközökkel próbálta a nyilvánvaló tényt eltussolni, hogy a néző egy idő múlva döbbenten kezdi figyelni a filmet: ez véletlenül nem a mi országunkban, nem mivelünk vagy éppen a mi ismerőseinkkel történt meg?

Húsbavágó, szemléletes párhuzamok sorjáznak: a történelemhamisítás, a nyilvánvaló gaztettek azonnali letagadása, a hatalommal szembekerült kisember félelmének, teljes anyagi és egzisztenciális kiszolgáltatottságának aljas kihasználása, a média manipulálása, egy teljességgel hamis narratíva kialakítására tett kísérlet.

Néma tízezrek

Az érettségiző fiút, a fiatal költőként is ismert Przemyket – mindössze azért, mert nem tudta igazolni magát – a rendőrök úgy megverték, hogy a verésbe napokon belül belehalt; nem sokkal az eset előtt bántalmazták súlyosan a rezsim milicistái Przemyk édesanyját, az ellenzéki Barbara Sadowska ellenzéki költőnőt is.

Przemyk temetése

az 1981. decemberi puccsot követő, első nagy tömegtüntetés volt

Grzegorz Przemyk a rendőrterrorba belehalt, ám temetési menetén egy ország éledt fel

a lengyelek szabadságvágyát tankokkal és sortüzekkel leverő szocialista rezsimmel szemben. Jelképes erejű az a filmben feldolgozott történelmi tény is, hogy a némán vonuló, sok tízezres temetési menetet már az a Jerzy Popiełuszko atya vezette, akit aztán 1984. október 19-én hihetetlen brutalitással gyilkolt meg három lengyel titkosrendőr. Popiełuszko temetésén már negyedmillió ember mozdult meg.

A lengyel–magyar vezeték

A magyar néző számára szintén ismerős az is, hogy az igazi bűnösök a lengyelországi rendszerváltás után sem nyerték el büntetésüket. A perek a végtelenségig húzódtak, majd elévültek. A film nem a múltról, hanem közös jelenünkről szól: Grzegorz Przemyk épp úgy élhetne még, mint a rezsim által halálba kergetett édesanyja, Barbara Sadowska is, s ahogy 2006 egyik nemrég elhunyt mártírja, Nagy László is közöttünk lehetne.

Hogy egy ilyen színvonalas produkciót miért kellett ennyire méltatlan körülmények között megtekinteni, azt a Lengyel Intézet munkatársai sem értették: elmondták, hogy közműszolgáltató teremtett ilyen körülményeket, szolgáltatóváltásra hivatkozva.

A vetítést lehetővé tevő hosszú zsinór, mely a szemből jövő Budapesti Operettszínházból érkezett,

jól szimbolizálta a lengyel–magyar barátságot, amely egyaránt átível tankokkal érkező hatalmakon és a percemberkék zsarnokságain.

(Kiemelt kép: Varsó, 1981. december 13-a. Ezen a napon Wojciech Jaruzelski tábornok katonai puccsal ragadta magához a hatalmat, és hadiállapotot hirdetett Lengyelországban, föld alá kényszerítve a tízmilliós tagsággal rendelkező Szolidaritás szabad szakszervezetet. Fotó: Krzysztof Zatycki/NurPhoto/Getty Images)