Időjárás

Az ajtón kopogtat a korai nyár, mégsem lesz „felhőtlen” az öröm az első májusi hétvégén

Van olyan, amire a mesterséges intelligencia nem lesz képes

A kommunikáció több puszta információátadásnál. Egy gép által generált szöveg nem veheti fel a versenyt a személyes kapcsolattal, nem tudja helyettesíteni a szemkontaktust, a testtartást, az illatok „üzenetét” – fejtette ki Veszelszki Ágnes kommunikációkutató a Kossuth Rádió műsorában.

Aczél Petra nyelvész, a közmédia Montágh Testületének elnöke beszélgetett a Kossuth Rádió Az este – házigazda című műsorában a nyelvész, kommunikációkutató, egyetemi docens Veszelszki Ágnessel. Kiemelten foglalkoztak a mesterséges intelligencia által generált szövegek térnyerésével, előnyeivel és hátrányaival, szembeállítva az emberi kommunikáció semmi által nem pótolható egyediségével.

„Régi mondás, hogy a gépek átveszik az uralmat, de érdemes végiggondolni, hogy a gép miből építkezik. Emberek által írt szövegeket használ mintaként, és ezeket a leggyakoribb előfordulásuk alapján rendezi új szövegekbe. Önmagában nem képes erre a feladatra, a meglévő mintázatokat használja” – fejtette ki Veszelszki Ágnes a Kossuth Rádió műsorában.

A tanszékvezető egyetemi docens kiemelte: a kommunikáció nem csak annyiból áll, hogy szövegeket gyártunk, információkat adunk át, adatokat halmozunk egymásra. A kommunikációban mindig van egyfajta személyes kapcsolat, a gépek által közvetített szövegek nem képesek helyettesíteni a szemkontaktust, a gesztusokat, a testtartást vagy akár az illatok érzékelését.

„A kommunikáció ezzel a fajta személyességgel és kapcsolódással is foglalkozik. Nem elegendő az, hogy az információ átmenjen, vagy megszülessen a szöveg. Bátran ki merem jelenteni, hogy erre a mesterséges intelligencia soha nem lesz képes” – mondta Veszelszki Ágnes, aki ugyanakkor optimista a mesterséges intelligencia fejlődését illetően.

A kommunikációkutató a Kossuth Rádió műsorában rámutatott, hogy a mesterséges intelligencia olyan nagy mennyiségű információt képes feldolgozni, amely emberi léptékkel átláthatatlan lenne. Ezáltal új lehetőségek nyílnak meg, amelyeket emberi erővel nem tudnánk elérni. Hangsúlyozta ugyanakkor, nem szabad csak erre hagyatkoznunk, nem hagyhatjuk el az emberi kreativitást és gondolkodást.

Formabontó beszélgetések Az este – házigazda című műsorban hétköznap 19:05-től a Kossuth Rádióban.

A beszélgetések a műsor Médiaklikk-oldalán hallgathatók újra.

Ajánljuk még