A hazai könnyűzenei élet ikonikus alakjainak életművét és örökzöld slágereit vonultatják fel a Dankó Rádió tematikus hétvégéi. Május első hétvégéjén Toldy Mária legendás felvételei csendülnek fel, aki 1966-ban robbant be a köztudatba, miután előadói kategóriában Kovács Katival megosztott első helyezést ért el az első Táncdalfesztiválon, Bágya András és G. Dénes György Más ez a szerelem című szerzeményével. Az Esti Hírlap 1966. augusztus 19-én a következőképpen írt az énekesnőről: „Az első igazi sikere, a Húsz éves vagyok után a szakma többsége nem segítette, a mélybe dobták: ússz partra, ha tudsz. Toldy Mária nem merült el, saját erejéből megtanulta, amit minden énekesnőnek tudnia kell: tisztelni a pódiumot és a publikumot. Különös illemtan ez. A tehetséghez szerénységet, pontosságot, helyes viselkedést, ízléses öltözködést követelő művészi alázatot.”

Kapcsolata Malek Miklóssal valódi kiteljesedést hozott számára. A Halló, itt Balaton című műsor egyik próbáján találkozott először leendő férjével az Országos Rendező Iroda egyik stúdiójában. Ahogyan egy korábbi rádióinterjúban fogalmazott, áramütésszerű érzés volt, szerelem első látásra. Kölcsönösnek bizonyult a vonzalom, hiszen az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző már évekkel azelőtt kijelentette, ő lesz a felesége, miután hallotta énekelni a Tessék választani című műsorban.
Toldy Mária boldog feleségként és édesanyaként hirtelen, mondhatni a csúcson hagyta abba fellépéseit. 1971-ben hátat fordított a színpadnak, és úgy döntött, családjának és a tanításnak szenteli életét. Fontosnak tartotta, hogy gyermekei zenét tanuljanak. Lánya, Malek Andrea a balett és a képzőművészet iránt is érdeklődött, ám végül színésznőként és énekesnőként ért révbe. Andrea öccse, ifj. Malek Miklós szintén folytatta a családi hagyományokat, dalszerzőként számos hazai- és világsláger fűződik a nevéhez. A Zeneakadémián végzett zongoraművész amerikai karrierjét Jennifer Lopez egyik dala indította be, amelyen hangszerelőként közreműködött, de négy éve dolgozott a fiatal, Grammy-díjas énekesnővel, Ariana Grandéval is.

Nyolcvanadik születésnapján Toldy Mária férjével, gyermekeivel és tanítványaival, Szulák Andreával, Bereczki Zoltánnal és Feke Pállal lépett fel az Erkel Színházban. A megható esemény – mint mondta – méltó befejezése volt az életművének. Pedagógusként számos népszerű musicalszínészt indított el pályáján és a mai napig nagy lelkesedéssel oktat.