Aktuális

A nagy koronázási kvíz – Mennyire ismeri a brit királyi családot?

Ritkán látott képekkel köszöntjük 78. születésnapján Szörényi Leventét, megannyi sláger szerzőjét és előadóját

| Szerző: hirado.hu
Április 26-án, azaz ma ünnepli 78. születésnapját Szörényi Levente énekes, gitáros, dalszerző, a magyar beat- és rockzene egyik legnagyobb hatású alakja. A Kossuth-díjas művész olyan legendás zenekarok oszlopos tagjaként írta be magát kitörölhetetlenül a hazai könnyűzene történelemkönyvébe, mint az Illés-együttes vagy a Fonográf. Szólóban is számos sikeres lemezt adott ki, dalszerzőként pedig olyan sztárelőadóknak írt slágereket, mint Koncz Zsuzsa, Kovács Kati vagy Zorán. Munkásságának egyik csúcspontja az állandó szerzőtársával, Bródy Jánossal közösen írt István, a király, minden idők legsikeresebb magyar rockoperája, melynek dalain generációk nőttek fel, s 1983-as ősbemutatója óta máig töretlen népszerűséggel játsszák különböző feldolgozásokban és szereposztásokkal. Pályáfutását a Nemzeti Fotótár képeit is segítségül hívva idézzük fel.

Szörényi Levente Szörényi Gyula festőművész, grafikus, főiskolai tanár és Paul Veronika gyermekeként született az ausztriai Gmundenben 1945. április 26-án, mivel családja a második világháború forgataga elől külföldre volt kénytelen menekülni. Élete első fél évét töltötte szülőhelyén, 1945 őszén tértek haza, de kis-svábhegyi lakásukba nem mehettek vissza.

Az 1950-es években Franciaországban élő nagymamája küldözgetett csomagokat a család számára, hogy boldogulásukat elősegítse. 1960 táján az egyik csomagban egy bunda érkezett, amely dollárokat rejtett magában – ebből a pénzből kapta meg Levente az első gitárját.

Gyermekkorában hegedülni tanult, ám sebészorvosnak készült. A váci gimnáziumban kezdte zenészi pályafutását, ahol testvérével, Szabolccsal gitárduóban léptek fel, és már ott feltűnést keltettek játékukkal.

Kapcsolódó tartalom

Az 1960-as évek elején a fivérek a fővárosi Könyves Kálmán Gimnáziumban folytatták tanulmányaikat, itt a Mediterrán iskolai együttesben játszottak Bajtala Jánossal, Kőszegi Imrével, Ráduly Mihállyal.

Szörényi Levente, az Illés együttes tagja az Ezek a fiatalok című film zenéjén dolgozik a Hanglemezgyártó Vállalat stúdiójában 1967-ben. Fotó: MTI/Friedmann Endre/Nemzeti Fotótár

Szörényi Levente 1963-ban érettségizett, három hónapig segédmunkásként dolgozott, majd úgy döntött, zenészként folytatja pályafutását. Gitározni, később énekelni tanult. Gyakran hívták vendégfellépésekre, olykor az Illés együttesnél is kisegített.

1964-ben csatlakozott a vendéglátóiparban keresett Balassa együtteshez, de amikor az nyugati szerződést kapott, úgy döntött, itthon próbál érvényesülni.

1965 januárjában csatlakozott az Illés együtteshez.

Első, Alvajáró című dalát a Sanzonbizottság többszöri átalakítás után sem engedélyezte, mert „nem elég jelentős alkotás”. A Hanglemezgyárban viszont instrumentális és angol dalokat lemezre játszhattak, így ebben az évben több Illés kislemez is megjelent.

A többszörös díjnyertes Illés együttes tagjai: Szörényi Levente (k), Szörényi Szabolcs (b) és Illés Lajos (billentyűs) játszanak az 1968-as táncdalfesztiválon, az Erkel Színházban megtartott döntőn. A Magyar Rádió és Televízió elnökének nagydíját, a Magyar Ifjúság “Arany Mikrofon” díját Szörényi-Bródy: Amikor én még kissrác voltam című száma nyerte el. Fotó: MTI/Keleti Éva/Nemzeti Fotótár

1965 nyarán a nógrádverőcei Express táborban már a „nagy” felállású Illés játszott (Illés Lajos, a Szörényi testvérek, Bródy János, Pásztory Zoltán), s ott csendültek fel a rocktörténetet író magyar beatszámok (Óh, mondd, Légy jó kicsit hozzám, Az utcán). A szöveget eleinte közösen írták, később ezt a „feladatot” Bródy oldotta meg – magas színvonalon.

Az 1966-os táncdalfesztiválon a Még fáj minden csók című dalukkal szerepeltek, s a fiatalok ekkor kezdték példaképüknek tekinteni az együttes tagjait, mindenek előtt Leventét. A fiatalság életérzését fejezték ki saját zenéjükkel és szövegeikkel.

A Fonográf együttes 1977-ben: (b-j) Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs (ül), Németh Oszkár, Móricz Mihály, Tolcsvay László (ül) és Bródy János. Fotó: MTI/Potzmann János/Nemzeti Fotótár

Az 1968-as táncdalfesztivált megnyerték az Amikor én még kissrác voltam című számmal. Szörényi Levente az Illés vezéregyénisége volt: ő szerezte és énekelte – tiszta, zengő, ha kellett lágy hangon – a legtöbb dalt.

Ebben az időben Koncz Zsuzsának is egy sor slágert komponált. Az Illés felbomlása után, 1974-84 között a Fonográf együttesben zenélt, s bár ő ezt a formációt utólag csak üzletnek minősítette, értékes zenét szerzett ekkor is.

1981-ben részt vett A koncerten, amelyen egy estére, az Illés is „feltámadt”. 1984-ben visszavonult a színpadtól, majd az Illés (1990, 1996, 2001), illetve a Fonográf együttes (2004) (búcsú)koncertjein állt újra közönség elé.

Szörényi Levente, az Illés együttes gitárosa, énekese a színpadon, az együttes jubileumi koncertjén a Budapest Sportcsarnokban 1981-ben. Fotó: MTI/E. Várkonyi Péter/Nemzeti Fotótár

1982-ben bemutatták a Kőmíves Kelemen című rockballadáját, 1983-ban az István, a király című rockoperát, amely szerzői munkássága egyik csúcspontjának tekinthető. A Bródyval közösen írt mű sokakban szabadította fel az akkor elfojtott nemzeti érzést. 1989-ben oratóriumot írt (Fénylő ölednek édes örömében…), majd újabb színpadi művek következtek: Attila Isten kardja (1993), A kiátkozott (1997), Veled, Uram (2000). Ének a Csodaszarvasról (2001).

Szörényi Szabolcs (b) és Szörényi Levente (j) előadóművészek a Fonográf együttes december 16-ai búcsúkoncertje előtt az öltözőben. A tükörben látszik Bródy János és a fotós, Benkő Imre. Fotó: MTI/Benkő Imre/Nemzeti Fotótár

Tizenöt film zenéjét is ő szerezte, köztük olyan alkotásokét, mint az Ezek a fiatalok, Az oroszlán ugrani készül, A kenguru, az Akli Miklós vagy az Egészséges erotika.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: 1983-ban Erkel Ferenc-díjat kapott, s abban az évben elnyerte Az év zeneszerzője díjat is.  1990-ben a Magyar Művészetért Alapítvány különdíját, 1996-ban a Huszka Jenő-díjat vehette át, 2000-ben megosztott Kossuth-díjat kapott az Illés együttes tagjaival.

2003-ban Prima-díjat kapott, 2010-ben Budapest díszpolgára lett. 2011-ben a szakmai zsűri által odaítélt Fonogram életműdíjjal jutalmazták. 2011-ben Artisjus-díjat kapott a 2010-es év könnyűzenei produkciójának ítélt Hattyúdal című koncertje.

Szörényi Levente (b) és Bródy János az Illés együttes 25 éves jubileumi koncertjén a Népstadionban 1990-ben. Fotó: MTI/Kleb Attila/Nemzeti Fotótár

2012-ben Jubileumi Primissima Díjat kapott. 2013-ban Gundel Életmű Díjat kapott. 2015-ben a Budapesti Könyvfesztiválra megjelent Szörényi – Rohan az idő című önéletrajza. 2018-ban megkapta a Kölcsey Társaság Kölcsey-emlékplakettjét. 2018-ban Második Idő néven alapítvány jött létre életműve gondozására. 2020-ban vehette át az Emberi méltóságért kitüntetést.

Ajánljuk még