Aktuális

Tovább folytatódott a keresetek emelkedése Magyarországon

Magyar alkotó rövidfilmje is versenyezhet az Arany Pálmáért

Egy magyar rendező, Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmjét is beválogatták a jövő hónapban rendezendő 76. cannes-i filmfesztivál hivatalos rövidfilmes programjába – jelentették be a szervezők kedd este.

A 4288 benevezett rövidfilmből 11 versenyezhet az Arany Pálmáért, amelyet a május 27-i díjkiosztó ünnepségen Enyedi Ildikó zsűrielnök ad majd át a fődíjas rövidfilm rendezőjének.

Kapcsolódó tartalom

A filmet gyártó Boddah iroda közleménye szerint Buda Flóra Anna 2018-ban diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs rendező tanszékén (MOME Anim). Diplomafilmje, az Entrópia a 2019-es Berlinalén debütált, ahol elnyerte a Teddy-díjat. A film ezt követően további több mint száz fesztivál programjában szerepelt.

A cannes-i válogatásba meghívott 11 perces alkotás „főszereplője a 27 éves Alíz, aki még a szüleinél él. Születésnapján egy átmulatott éjszaka során tudatosul benne, hogy ideje búcsút mondani az illúzióknak, és megélni az őt körülvevő valóságot”

– írta a produceri iroda.

A cannes-i bemutatót követően a 27 című produkció júniusban a világ egyik legrangosabb animációs filmfesztiválján, Annecyban is megméreti magát, ahol ugyancsak a rövidfilmes versenyprogramban kapott helyet, ám még ezt megelőzően a hazai nézők is láthatják az alkotást a június 1-7. közötti Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.

A 27 című rövidfilm a francia Miyu és a magyar Boddah cégek gyártásában készült, a producerek: Emmanuel-Alain Raynal és Pierre Baussaron, valamint Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin. A film hangmérnöke Lukács Péter Benjámin, a zenét Mákó Mári és Mákó Rozi szerezte.

A gyártó Boddah nevű formációt 2013-ban alapította Osváth Gábor, Rév Marcell és Szimler Bálint a Balaton Method című zenés film gyártására. A cég az elmúlt évek több sikeres hazai animációjáért felel, egyebek mellett a cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete elnevezésű válogatásában bemutatott Superbia című filmért, Tóth Luca rendezésében.

Két mű premierje a Berlinalén volt (Bucsi Réka: LOVE, Tóth Luca: Lidérc úr), míg Turai Balázs Amok című filmje tavaly elnyerte az Annecy-i Animációs Filmfesztivál fődíját.

A Boddah jelenleg Kreif Zsuzsanna és Turai Balázs első egész estés alkotását, a Forró a helyzet a hüllők bolygóján című művet fejleszti.

Ajánljuk még