Korán megszólította a zene Maestro Riccardo Frizzát, aki 2022 szeptemberében vezető karmesterként csatlakozott a Magyar Rádió Művészeti Együtteseihez (MRME) Vásáry Tamás elnök-karmester és Kovács János állandó karmester mellé. A neves olasz dirigens az M5 kulturális csatorna Kontúr című portréműsorában a zenével való különleges kapcsolatáról mesélt. Mint mondta, az első emlékei között a zene a legmeghatározóbb: ötéves lehetett, amikor vasárnaponként, a templomból hazaérve a misén hallott egyházi énekeket elkezdte gyakorolni az otthoni zongorán.
Kapcsolódó tartalom
„A szüleim támogattak abban, hogy kiteljesedjek. Tizenhárom éves koromban a szimfonikus zene lett az első szerelmem. Bécsben hallottam először szimfonikus zenekart játszani, és akkor eldöntöttem, hogy karmester szeretnék lenni. Igaz, nemzetem büszkesége, az opera világa csak később szólított meg. Harminc éves koromig egyáltalán nem kötött le, aztán azonban fejest ugrottam bele, hiszen egy opera-énekesnőt vettem feleségül ”– mesélte a Kontúr vendégeként Riccardo Frizza, aki csakúgy mint a házasságában, szakmájában is megfontolt döntéseket hoz.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával 2017-ben egy turnén találkozott, és az első perctől élvezte a közös munkát. Az MRME vezetősége ennek folytatásaként kérte fel az olasz művészt a vezető karmesteri tisztség betöltésére, amelyet lelkesedéssel és komoly céllal vállalt el:
a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Európa legkiválóbb szimfonikus zenekarává kívánja fejleszteni. A következő években több európai és egy ázsiai turnéra szeretné eljuttatni őket.
„A német, olasz és francia rádiózenekarokat széles körben ismerik, de fontos, hogy a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát is megismerje a nagyközönség. Méltatlan lenne, ha a nemzetközi színtér nem adná meg neki a megillető figyelmet” – hangsúlyozta az olasz karmester. Riccardo Frizza az évadban négy alkalommal dirigálja az együtteseket. A teljes 2022/2023-as évad programfüzete a radiomusic.hu honlapon tekinthető meg, ugyanitt már a 2023/2024-es koncertnaptár is elérhető.
A teljes beszélgetés megtekinthető a Kontúr Médiaklikk-oldalán, ahol 60 napig elérhetők a műsor korábbi adásai is.










