Rengeteg baleset történik a hétvégéken az utakon. Az utólagos szakértői véleményekből általában kiderül, hogy a megengedett sebesség többszörösével száguldó sofőr elvesztette uralmát járműve fölött.
A Közlekedéstudományi Intézet Rt. baleseti elemzései nyomán jól látható, hogy a tipikus diszkóbaleset, amikor javarészt vidéken, hétvégén, lakott területen kívül, hajnali kettő és hat között, a szórakozásból hazafelé tartó 18 és 24 év közötti fiatalok, az öveket nem becsatolva karamboloznak úgy, hogy sem másik gépjármű, sem gyalogos nincs a színen. Általában az elöl ülők halnak meg, függetlenül attól, hogy szériatartozék-e a légzsák.

- Tény, hogy a legtöbb magyar fiatalnak nincs saját autója, ezért hétvégéken szüleik, hozzátartozóik gépkocsijával indulnak szórakozni.
- Tény, hogy friss jogosítvánnyal, kellő tapasztalat hiányában szinte csak sötétben, korlátozott látási viszonyok között vezetnek, ami még egy tapasztalt, rutinos sofőrnek sem átlagos feladat.
- Tény, hogy a csúszós úttest, a vízátfolyások, lefagyások olyan kihívás elé állítják a fiatal vezetőt, amelyre nincs felkészülve.
- Tény, hogy ha mindezekhez még az alkohol, a drog vagy a fékevesztett társaság hergelése körülményként párosul, szinte elkerülhetetlen a baleset.

Sokkoló statisztika: a Magyar Autóklub adatai szerint 2023 első negyedévében 74 ember halt meg autóbalesetben.

Az észak-magyarországi régióban és Dél-Dunántúlon látványosan megugrott az utóbbi években az ittas sofőrök száma.
A diszkóbalesetek „szezonja” tavasszal kezdődik és nyáron, a fesztiválok időszakában csúcsosodik ki. „A diszkókban a különböző fény- és hangeffektusokra fiziológiai szinten is reagálunk: kitágul a pupilla, fokozódik a szívverés és megugrik a pulzus. A zene és a fények hasonlóképpen működnek, mint a drog. Ezt a felspannolt állapotot szeretnék a fiatalok fenntartani a parti után, és amellett, hogy a kocsiban felhangosítják a zenét, gyakran rásegítenek energiaitallal, serkentőkkel. Pedig alkohol vagy kábítószer fogyasztása nélkül is huzamosabb időbe telik, amíg a buli végén a szervezet visszaáll normális rezonanciájára” – magyarázta Makai Gábor klinikai szakpszichológus, aki azt javasolta: mielőtt autóba ülünk, érdemes pár percet sétálni, hogy kellően lenyugodjunk.
(Fotó: MTVA)A nyári baleseti adatok ismeretében, az elmúlt húsz évben átlagosan minden hétvégén öten haltak meg közlekedési diszkóbalesetben, többségében 24 év alatti fiatalok. Egy-egy ilyen tragikus baleset a túlélők további életét is végérvényesen megnyomorítja. A Cella – Letöltendő élet következő részében Patrik egy diszkóbaleset után meggyőzi barátját, Ivánt, hogy pénzért cserébe menjen helyette börtönbe, ám az előzetes letartóztatás során szembesül egy múltbeli bűncselekménnyel, mely felébreszti lelkiismeretét.
A Megafilm Service nyolc külön epizódból álló minisorozatának 2010 című epizódja április 24-én, hétfőn este látható a Dunán a Kékfény után.










