Fontos

Orbán Viktor is felszólal a ma kezdődő demográfiai csúcson

Barátja elárulta, hogy búcsúzott tőle a halála előtti estén Török Ádám – Kisfaludy András, a Mini frontemberére emlékezik

| Szerző: hirado.hu
Kisfaludy András érdemes és kiváló művésszel, a Kex együttes egykori dobosával és dokumentumfilm-rendezővel beszélgettünk Török Ádámról, az ötvenéves barátságukról, a róla készülő dokumentumfilmről és az utolsó közös beszélgetésükről, ami a halála előtti estén történt.
Kisfaludy András érdemes és kiváló művész, dokumentumfilm-rendező, a Kex együttes egykori dobosa (Fotó forrása: Kisfaludy András)

– Milyen embernek ismerte meg Török Ádámot?

– Jó ember és kivételes zenész. Zenekarvezetőként folyton védte és támogatta a zenésztársait, akikkel nemcsak kollégák, hanem barátok is voltak. Sokat összejártak a zenélésen kívül is, mert Ádi ilyen közösségformáló ember volt. De ugyanígy viselkedett azokkal a zenészekkel is, akik nem az ő zenekarában játszottak, a Kex együttessel, a Syriusszal vagy éppen Radics Bélával. Közvetlen és barátságos volt az emberekkel. Azok, akik nem ismerték személyesen, talán nem is gondolták róla, hogy a zord, fekete napszemüveges külső, aranyszívet rejtett.

Török Ádám, a Mini együttes alapítója és frontembere a Volt egyszer egy Ifipark-koncertsorozat sajtótájékoztatóján, a Várkert Bazár teraszán 2017. május 16-án (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

– Mikor és hogyan kezdődött az ismeretségük?

– Érdekes egybeesés, amin eddig nem is gondolkoztam, de a Kex együttes – aminek a dobosa voltam – és a Mini is szinte évre pontosan egyszerre alakult meg, 1968/69-ben. Mindkettő avantgard zenekarként robbant be a köztudatba. Másrészt szorosan összekötött minket, hogy ugyanaz volt a törzshelyünk a Bem rockpart nevű hely, és mi csináltuk közösen 1970-ben az első tabáni nagy koncertet, ami később állandó hagyománnyá vált. Arról nem is beszélve, hogy mindkettő formáció az Illés előzenekara volt. Amúgy ez egy életforma volt akkor, amit mindnyájan átéltünk. A zenélés, a viselkedés, az öltözködés, mind az együvé tartozást jelentette abban az időben.

Budapest, 1979. április 30., Török Ádám (a mikrofonnál) vezetésével a Mini együttes ad műsort a tabáni rockmajálison a nagy létszámú lelkes közönség előtt. A háttérben, a Gellért-hegy részlete (Fotó: MTI/Friedmann Endre)

– Miben volt más a Mini, mint a többi zenekar?

– A hatvanas évek elején és közepén Magyarországon nem volt divat magyar dalokat énekelni. Akkortájt a legtöbb zenekar csak külföldi számokat játszott a The Rolling Stonest, a Deep Purple-t vagy éppen Jimi Hendrixet, és sokan autodidakta módon tanultak meg zenélni, többek között Török Ádi is. Aztán a hatvanas évek vége felé bekövetkezett egy szemléletváltás, amiben a Mininek komoly része volt.

Kapcsolódó tartalom

– Pontosan mire gondol?

– A Mini az elsők között kezdett el saját számokat játszani, volt saját zenei és irodalmi gondolata, ami akkor forradalmi dolognak számított. Nem beszélve a fuvoláról, (amin Török Ádám játszott – a szerk.), ami az avantgard rockegyüttes vezető hangszere lett, ugyanis erre a magyar rockzene történetében addig nemigen volt példa, talán csak a Syriusban egy ideig (ahol Ráduly Mihály játszott a hangszeren – a szerk.). A Mini az egyetlen együttes, a hatvanas években induló zenekarok közül, ami ötven éven keresztül fennmaradt, és Európában is egyedülálló, semmihez sem hasonlítható, unikális zenét hozott létre.

Török Ádám énekes, fuvolista, dalszövegíró a Mini együttes koncertjén a Szent István-napi rendezvénysorozathoz kapcsolódó koncerten a Tabánban 2021. augusztus 21-én (Fotó: MTI/Kovács Attila)

– Miért kezdett dokumentumfilmet forgatni Török Ádámról és a Miniről?

– Török Ádiék sosem azzal törődtek, hogy a sikert hajhásszák, és olyan slágereket gyártsanak, amit mindenki dúdolni fog, hanem egy saját zenei stílust alakítottak ki, és azon belül játszották a maguk zenéjét. Számomra a legizgalmasabb vállalkozásuk, ahogy a rockot és a bluest „összetalálkoztatták” Bartók Béla komolyzenei alkotásaival. Gyakorlatilag modernizálták Bartókot, akkor, amikor még soha senki nem mert hozzányúlni, ilyen módon a zeneszerző munkáihoz. A baj az volt a hetvenes években, hogy nem lehetett játszani ezeket a feldolgozásokat, amíg le nem járt a szerzői jogvédelem ötven éve.

– Volt valami közvetlen indíttatás is a filmhez?

– Négy évvel ezelőtt elmentem egy óbudai koncertjükre, ahol a zsúfolásig megtelt kis helyiségben, egy vonósnégyes egy beatzenekarral együtt Bartókot játszott rockfeldolgozásban, és azt kell mondjam, hogy rendkívül különleges élmény volt. Európai szintű muzsika. Akkor határoztam el, hogy erről filmet fogok csinálni. Egy évvel ezelőtt el is kezdtem a munkát, sok anyag elkészült, a riportok, a zenei felvételek, a tragédia előtt már a vágási folyamatnál tartottam.

Kapcsolódó tartalom

 – Hogyan fogadta Török Ádám halálának a hírét?

– Ezt nem lehet igazán földolgozni. A tény, hogy meghalt a zenész barátom, az fokról fokra, óráról órára egyre erősebben tör elő belőlem, és most napokkal később, nemhogy enyhülne az érzés, hanem még rosszabb. Nem is tudom elképzelni, hogy ő nincs többé. Arra várok, hogy majd megcsörren a telefon, és beszélünk. Ahogy mostanában a készülő film miatt elég gyakran tettük.

– Mikor beszélt vele utoljára?

– A halála előtti estén hosszasan beszélgettünk Ádival, a filmben elhangzó zeneszámok sorrendjéről és a fociról. Ugyanis Ádi fiatalkorában ígéretes ifjúsági focista volt a Vasasnál, ám sajnos egy sportbaleset véget vetett a futballkarrierjének. Hála istennek, mert így legalább a zenélés felé fordult.

Aznap este is jókedvű volt, tele energiával, tenni akarással. Az volt a terve, hogy hírét vigye a világban Bartók zenéjének, koncerteket tervezett a Bartók-feldolgozásokkal, de ennek most vége, ő már nem fog utazni.

Az utolsó beszélgetésünk hirtelen ért véget: „Megyek, mert kezdődik a Liverpool-meccs!” – mondta felvillanyozva, és letette. Örökre!

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még