Fontos

Gulyás Gergely: Az amerikai diplomácia nem tett le arról, hogy Magyarországot belepréselje a háborúpárti álláspontba

Csontváry remekműveit bemutató tárlat nyílik a Szépművészeti Múzeumban

Közös kiállítással ünnepli Csontváry Kosztka Tivadar születésének 170. évfordulóját a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum. Az életművet átfogó módon bemutató tárlat péntektől három hónapig látogatható a Szépművészeti Múzeumban, ezt követően pedig Pécsen lesz látható.

„A magyar festészet történetének talán legeredetibb mesterének életművét sikerült most egyesíteni” – emelte ki a kiállítás szerdai sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.

Baán László elmondása szerint a 170. évfordulóra a Szépművészetibe szállították Csontváry Pécsen őrzött remekműveit csakúgy, mint a Nemzeti Galéria gyűjteményének darabjait. Így negyvenöt Csontváry-mű látható együtt, köztük a festő összes főműve.

Kapcsolódó tartalom

Ez az „erőteljes, izgalmas, megrendítő, a mester életútját is megelevenítő” tárlat július 16-ig látogatható Budapesten, majd három hónapig a Janus Pannonius Múzeum közönsége élvezheti majd – közölte Baán László.

Gergely Mariann, a kiállítás kurátora kiemelte, hogy sokan ismerik ugyan Csontváry életművét, de a Szépművészeti különleges tereiben mindenki számára új élményt nyújtanak a legkedveltebb munkák is. Ezekben a terekben olyan új tartalmakat kapnak a képek, amelyek a szakma számára is felfedezéseket jelentenek majd – hangsúlyozta.

A kurátor elmondása szerint csak olyan munkákat válogattak be a kiállításba, amelyeket a feljegyzések szerint maga Csontváry is fontosnak tartott. A tárlat felidézi az akkor még patikusként dolgozó Csontváry indulását: látható első, pillangókat ábrázoló olajfestménye, valamint korai madárfestményei is.

Kapcsolódó tartalom

Csontváry már érett fejjel, 1894-ben kezdte meg formális festészeti tanulmányait Münchenben, Hollósy Simon híres festőiskolájában. Külön összeállítás mutatja be itt készített, kevéssé ismert portrérajzait, amelyek meglepő kiforrottságot mutatnak – mondta el Gergely Mariann.

A látogató megismerheti a festő korai portréit, önarcképeit, majd első, itáliai tanulmányútjai során megalkotott tájképeit, melyekkel elkezdte a fényjelenségek, a különböző napszakok, a természet erői megjelenítésének vizsgálatát.

Kapcsolódó tartalom

Bosznia, Görögország, a Hortobágy, a Felvidék vagy Egyiptom tájai egyaránt megihlették Csontváryt, aki utazásai során a „nagy motívumot” kereste. Ezt végül Szicíliában és szülőföldjén találta meg: a csaknem egy időben készült, grandiózus, A taorminai görög színház romjai és Nagy Tarpatak a Tátrában című tájképeit a közönség együtt csodálhatja meg.

Mint Gergely Mariann kiemelte, a Szépművészeti Jón csarnokának terei olyan óriásvásznak hatásos bemutatását is lehetővé teszik, mint a Mária kútja Názáretben vagy a harminc négyzetméteres Baalbek.

Kapcsolódó tartalom

Csontváry Libanonban festette meg nagy hatású cédrusfestményeit (Zarándoklás a cédrusokhoz; Magányos cédrus), majd 1909-ben Nápoly környékén alkotta meg utolsó olajképét, a Tengerparti sétalovaglást. A kései munkák bemutatása után a kiállítás záró egysége áttekinti az életmű sorsát és a Csontváry-kultusz kialakulásának kezdeteit is.

A Csontváry-emlékkiállítással párhuzamosan a Magyar Nemzeti Galériában a napokban Gulácsy Lajos-életműtárlat nyílt, így a 20. század eleji magyar képzőművészet két különös, egyedi látásmódú alkotójának munkásságát most egyszerre ismerheti meg a közönség – közölte Baán László.

Kiemelt kép: MTI/Ruprech Judit

Kapcsolódó hírek

Csontváry egyik műve is szerepel az 5. Art and Antique művészeti vásáron
Csontváry Kosztka Tivadar Teniszező társaság című festménye is szerepel a csütörtökön kezdődő Art and Antique művészeti vásáron, amelyen csaknem negyven kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő várja az érdeklődőket vasárnap estig a Bálna Budapest Rendezvényközpontban.
Kultúra
Rejtélyes Csontváry-festmény kerül kalapács alá
Csontváry Kosztka Tivadar egyik jelentős művét állítja ki és kínálja eladásra az Art and Antique vásáron a Virág Judit Galéria. A művészeti seregszemlét március 2. és 5. között rendezik meg a Bálnában, a Csontváry-mű kiléte azonban a megnyitóig teljes titokban marad a nagyközönség előtt.
Kultúra
Csák János: A magyar kormány megbecsüli a kultúrát
A magyar kormány megbecsüli a kultúrát, tudja, hogy az épít, bátorít és vigasztal, ezért támogatja óriási összegekkel – mondta Csák János kulturális és innovációs miniszter pénteken a Müpában, a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek megnyitóján.
Belföld

Ajánljuk még