Rendkívüli

Robbanás történt egy szentpétervári kávézóban

Két hét múlva az elődöntőkkel folytatódik A Dal 2023

| Szerző: hirado.hu
Ismét 10 produkciót láthatott a közönség szombat este a Dal színpadán, négyet a zsűri, egyet pedig a nézők juttattak tovább az elődöntőbe. A folytatásban akusztikus verzióban hangoznak majd el a produkciók. A következő élő show két hét múlva lesz a Duna csatornán.

 

Szombat este is extra produkcióval tisztelgett Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója előtt A Dal 2023. A két évvel ezelőtti győztes a Kaukázus frontembere, Kardos-Horváth Janó adott elő egy eddig még nem hallott Petőfi vers feldolgozást.

A műsor utolsó dalválogatóján ismét tíz produkció versenyzett.

Kapcsolódó tartalom

Biztos továbbjutóként, harminchat ponttal a Potatopatch jutott elsőként az elődöntőbe.

Holtversenyben, harmincöt ponttal két dal jutott tovább a jövőheti adásba, így Berki Artúr valamint a Titán már biztosan ott lesznek a az elődöntőben. A marosvásárhelyi együttes már nagyon készül az akusztikus versenyre.

„Nagyon örülünk annak, hogy továbbjutottunk. A holtversenyben is nagyon bíztam, hogy talán a dallamok a rímek a szövegek és az ének valószínűleg tovább fog juttatni. Nagyon készülünk az elődöntőre, akusztikusan is, szerintem az interjú után már próbálunk” – mondta Szabó Előd, a Titán zenekar énekese.

A Van Rád című dallal Kocsis Tibor nyerte A Dal 2023 negyedik válogatóját. A zsűri összesen 38 pontra értékelte produkciót.

Egy dalt a közönség juttatott tovább, a legtöbb szavazatot Mocskonyi Dörgő szerzeménye, a Most is ott a parton kapta.

A zsűri szerint a következő fordulóban az marad versenyben, aki bátran nyúl a dalok akusztikus verziójához.

„A következő fordulóra kell koncentrálni, az akusztikra. Nem kell tovább nézni, azt kell nézni, hogy a dalok akusztikus verziói valóban azok legyenek. Én szerintem az fog továbbjutni, aki mer elég bátor lenni és nagyot ugrani” – fogalmazott Ferenczi György.

Az elődöntőbe összesen 20 dal jutott be. A nézők ezeket a produkciókat már akusztikus verzióban hallhatják: legközelebb két hét múlva, szombat este, a Duna csatornán.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még