A Mézga család az 1960-as, a 70-es és a 80-as évek egyik legnépszerűbb színes, magyar televíziós rajzfilmsorozata. Az első négy részt 1968-ban mutatták be a Magyar Televízióban. 1972-ben készült el a második széria, amit 1974-től vetítettek. 1978-ban a harmadik sorozatot is filmre vitték, amit 1980-ban mutattak be.
Kapcsolódó tartalom
Író: Romhányi József, Nepp József, rendező: Nepp József, Ternovszky Béla, zeneszerző: Deák Tamás. Készítette a Pannónia Filmstúdió.
Magyar hang: Géza – Harkányi Endre, Paula – Győri Ilona, Kriszta – Földessy Margit, Aladár – Némethy Attila, Geszti Péter, Máris szomszéd – Tomanek Nándor, Bárdy György, MZ/X – Somogyvári Rudolf, Blöki – Szabó Ottó.
A galéria a fotóra kattintva tekinthető meg.
Array
(
[replacement] =>
-
-
1968. július 8. Foky Ottó Munkácsy-díjas animációsfilm-rendező (b) és Kiss Lajos operatőr dolgozik a Pannónia Filmstúdió műtermében. (Fotó: MTVA Archívum/Herczeg István)
-
-
1968. július 19. Borsothy Istvánné rajzoló az 1957-ben alapított Pannónia Filmstúdió, a világ egyik legnagyobb rajz-, animációs- és szinkronfilmstúdiójának műtermében. A filmstúdióban évente mintegy 100 filmet szinkronizálnak a Magyar Televízió és Mozgóképforgalmazási Vállalat (MOKÉP) számára, továbbá több mint félszáz rajz- és bábfilmet készítenek. Jelenleg Romhányi József és Nepp József Mézga család című televíziós rajzfilmsorozatának előkészítése folyik. (Fotó MTVA Archívum/Herczeg István)
-
-
1977. november 25. A 13 részes Mézga család filmjének munkálatain dolgozik egy rajzoló a Pannónia Filmstúdióban. (Fotó MTI/Balaton József)
[shortcode] =>

[title] => 1968. július 26. Dragon András hangasszisztens dolgozik a Pannónia Filmstúdióban. Jelenleg a Mézga család című televíziós rajzfilmsorozatot készítik elő. (Fotó: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)
[image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/7/2023/03/MTVA_Archivum_Dragon_Andras_Pannonia.jpg
[alignment] => aligncenter
)