Fauszt Tímea évek óta Törökországban, Mersinben él, és ahogy megtudta, hogy Magyarországról is érkeznek mentőcsapatok a február 6-i katasztrófa után, önként jelentkezett, hogy tolmácsként segítse őket. Másfél évig Antakyában és Iszkenderunban is élt, így ismerős volt számára a város. De nem a mostani formájában…

Mint a hirado.hu-nak elmondta, már a földrengés sújtotta terület megközelítése is nehézséget okozott. Antakyába egyetlen út vezet, az is a hegyeken keresztül, kanyargós szerpentineken át. A térségbe folyamatosan érkező segélyszállítmányok és a rengéseket követő üzemanyaghiány miatt az út szélén hagyott autók tovább akadályozták az odajutást. Törökország más tartományaiból is rengetegen keltek útra, hogy a telefonon elérhetetlenné vált hozzátartozóikat kihozzák a földi pokolból. Érkezésükkor még éjjel is 40 kilométeren át tartó forgalmi dugó volt.
Kapcsolódó tartalom
Fauszt Tímea helyszínen készített filmjéből az is kiderült, hogy a mentőcsapat tagja volt Lehoczki László is, aki már az 1999-es izmiti földrengés utáni mentésben is részt vett. Akkor még a legendává vált Mancs lépkedett az oldalán. Az egyik helyszínen a csapathoz odament egy isztambuli tűzoltó, aki 23 évvel később is felismerte Lehoczki Lászlót. Akkor is együtt dolgoztak, és most újra összehozta őket a sors. László ezúttal Hope, vagyis Remény nevű kutyájával dolgozott.

„Az egyik, szinte teljesen megsemmisült ház romjainál arra kérték a csapatunkat a helyiek, hogy a kutyákkal segítsünk a bontást végzőknek a holttestek helyének pontos meghatározásában. A keresés során azonban mindenki meglepetésére Hope »élő jelet« adott, vagyis azt jelezte, hogy lehet a romok közt túlélő” – emlékszik vissza a filmkészítő a feledhetetlen pillanatra.
Később a magyar csapat többi kutyája (például Smile, a mentőtacskó, King és Nózi) is megerősítette Hope jelzését. Sőt a hangdetektorral dolgozó török önkéntesek is erre a következtetésre jutottak.
„A százhuszadik órában nyolc és fél órás küzdelem után végül sikerült kimenteni a romok közül Ahmetet” – folytatja Tímea. A kisfiú édesanyja is életben volt még, amikor elérték őket a mentőcsapatok, de minden küzdelem ellenére már nem jutott ki élve az őket fogságba ejtő üregből. Ahogy több tízezer sorstársukkal együtt Ahmet kishúga és édesapja sem.
Kapcsolódó tartalom
Az ötéves Ahmetet apai nagymamája fogja felnevelni. A kisfiú fizikailag már jól van, de az orvosok sajnos nem tudták megmenteni a jobb lábát, amputálni kellett.

„Napi kapcsolatban vagyok a családdal, a mentőcsapat tagjaival együtt mindannyian nyomon követjük Ahmet sorsát, aki még nem nagyon érti, hogy mi is történt vele, és hogy hol vannak a szülei, a kistestvére, és miért nincs meg az egyik lába” – mondta Fauszt Tímea.
A film egyik megható pillanata volt, amikor Ahmetet születésnapján a kórházban köszöntötték a családtagjai. A kisfiú Magyarországról is kapott ajándékokat. A csomagot az önkéntes mentőcsapat tagjainak gyermekei állították össze. A meglepetést Mátis Viktor, Magyarország ankarai nagykövete juttatta el Budapestről Adanába, és személyesen adta át Ahmetnek.