Baleset

Baleset miatt torlódik a forgalom az autópályán

Amilyen kicsi, olyan nagy felháborodást keltett – Ritkán látott képeken a miniszoknya története

| Szerző: hirado.hu
Az 1960-as évek elején Nyugat-Európában beköszöntő beatkorszak megváltoztatta a fiatal generációk zenei ízlését, gondolkodásmódját, hajviseletét és öltözködési stílusát is. A lázadó ifjúság egyik ikonikus ruhadarabja a miniszoknya volt, amelyet 1964-ben dobott piacra Mary Quant angol divattervező. A miniszoknyát 1979. március 24-e óta ünnepeljük.

Mary Quant sikertörténete 1955-ben kezdődött, amikor London sikkesnek számító Chelsea negyedében megnyitotta Bazaar nevű butikját. Az akkoriban 21 éves lányt férje és üzlettársa támogatta. Munkája során egyszer csak túl rövidre vágta az anyagot, majd piacra került az első miniszoknya-kollekció. Nem sokkal később már az egész világon tombolt a miniláz.

Mary Quant divattervező egy modell miniszoknyáját igazítja egy divatbemutató előtt (Fotó: Getty Images)

Valahogy boldoggá tette az embereket” – magyarázta a tervező. „Áttörés volt, az idő átélése.”

A fiatal nők üdvözölték, a társadalomban egy valóságos sokkhullámot indított el a mini. Sokan vulgárisnak titulálták, 1965-ben még Coco Chanelt is egészen meghökkentette. De hódító útja végül a vártnál gyorsabban elindult a nagy divatházak felé, nem sokkal később Yves Saint Lauren és Paco Rabanne is felismerték a trendben rejlő erőt és a tervezőasztalokon egyre több mini és szupermini fazon született.

A londoni Portobello Marketnél a fiatal lányok már a kor legdivatosabb ruháiban, azaz miniszoknyában sétálgattak (Fotó: Getty Images)

Az új divat – minden tiltás ellenére – viharos gyorsasággal hódította meg a világot, így Magyarország ifjúságát is. Gyors divattá válását az új szórakozási forma, a televíziózás segítette elő. Az 1967-es Táncdalfesztivál fiatal énekesnői például Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Fenyvesi Gabi mindannyian miniszoknyában léptek a színpadra.

1969-ben már tombolt itthon a miniláz, Zalatnay Sarolta a Made in Hungary 1969 táncdalversenyen, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is miniben lépett fel (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Nevét megpróbálták magyarosítani, de az „aligszoknya” kifejezés nem ért el nagy sikereket. A mini egy-két éves késéssel jutott el a falvakba, ott az 1970-es évek elején vált elfogadott viseletté, anyaga az ekkor fénykorát élő, jellegzetes domborúra nyomott mintás, műszálas dzsörzé volt.

Hazánkban is tombolt a miniszoknyaláz (a képre kattintva galéria nyílik)

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 1970-es évek divatja szerint öltözött fiatal nők (Fotó: Nemzeti Fotótár)
    [image] => //hirado.hu/wp-content/uploads/sites/7/2023/03/F__NY19720624133-821x1024.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Ajánljuk még