A Duna dalversenye a magyar nyelv ápolása és továbbörökítése mellett hazánk nagyjairól is megemlékezik. A Petőfi-bicentenárium évében a következő két válogató extra produkciójával a költő, forradalmár előtt tiszteleg a közmédia.
Kapcsolódó tartalom
A különleges duettet Koszi Janka és Takács Nikolas viszi színpadra. Egyikük számára sem idegen a show-műsor, hiszen Takács Nikolas A Dal 2020 versenyzőjeként, míg Koszi Janka vokalistaként szerepelt korábban a dalválasztóban.
Az extra produkció előtt 10 dal mutatkozik be élőben:
- Bihary Kira – Tiszavirág
- From The Sky – Antarktika
- Jazztelen – Kaja meg sex
- Kamarás Iván – Polinéz sanzon
- Marcell – Felhők közt
- Mivana – Égni kell
- Panka és Kristóf – Nincsen semmi boldogságom
- Schultz Gellért feat. tá.dé – Paraván
- Szekér Gergő – Hol jársz?
- The Sharonz – Dilemma
A mezőnyt a Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri értékeli, de a dalverseny győzteséről a közönség dönt. A négy válogatóból adásonként öt, összesen húsz dal jut tovább a két akusztikus elődöntőbe: négy produkció a zsűri pontjai alapján, az ötödik a közönség szavazataival. Az elődöntőkből már csak négy-négy dal juthat a szimfonikus döntőbe. A győztes dal előadója – az Év Dala 2023 cím, illetve a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 elismerés mellett – tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.
Kapcsolódó tartalom
A negyven versenydal már meghallgatható Adal.hu-n. A nyereményjáték fülön történő szavazással értékes A Dal ajándékcsomagok nyerhetők. A részletek megtalálhatók a műsor hivatalos weboldalán.
Találjuk meg együtt az ország egyik legnagyobb zenei eseményén az év dalát! Kövesd A Dal Facebook– és Instagram-oldalát, a műsor hivatalos YouTube– és TikTok-csatornáját, valamint Adal.hu-t, hogy ne maradj le semmiről!
A Dal 2023 harmadik válogatója szombaton 19:35-től a Dunán, közvetlenül a SzerencseSzombat után!
A Dal a tiéd!