Aktuális

Mutatjuk a gyógyszertárak nyitva tartását a hosszú hétvégén

Ritkán látott fotókkal emlékezünk a tragikusan fiatalon elhunyt Kaszás Attilára

| Szerző: hirado.hu
Tizenhat éve hunyt el Kaszás Attila Jászai Mari-díjas színész.
Kaszás Attila (Fotó: Nemzeti Fotótár)

1960-ban született a mai Szlovákia területén, Vágsellyén. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett, Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1984-től tizenöt éven át a Vígszínház társulatának tagja volt, utána négy évig szabadúszóként dolgozott. 2003-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz, játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rockszínházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden is.

Kaszás Attila, Tordy Géza és Hegedűs D. Géza Arthur Miller: Az ügynök halála című színműve próbáján (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Az önmagával sokáig elégedetlen színész pályájának fordulópontját 1991-ben a Leonce és Léna című darab hozta meg, amelyért megkapta a legjobb színészi alakítás díját az Országos Színházi Találkozón.

Pályafutása során mintegy ötven darabban játszott főszerepet, sokszínű repertoárján szerepelt egyebek közt Ambrus diák (Weöres: A kétfejű fenevad), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), a Macbeth, Jimmy (Osborne: Dühöngő ifjúság), Liliom (Molnár: Liliom), Mefisztó (Goethe: Faust), Edek (Mrozek: Tangó), Szvidrigaljov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés).

Kaszás Attila és Pogány Judit a Zuhanás közben című magyar film egyik jelenetében (Fotó: Nemzeti Fotótár)
Kaszás Attila és Pápai Erika a West Side Story című színdarab próbáján a Vígszínházban (Fotó: MTI/Ilovszki Béla)

Muzikalitása, kiváló hangja révén zenés darabokban is sikert aratott, szerepelt A padlás, a Hair, a Miss Saigon, a Mágnás Miska, a West Side Story, a Van aki forrón szereti című művekben. Számos tévé- és mozifilmben szerepelt, például az Érzékek iskolájában, az Üvegtigrisben, a Kútfejekben.

Kaszás Attila a tánckarral, Szörényi Levente zeneszerző és Bródy János szövegíró, a millennium tiszteletére készített Veled, Uram! című rockoperájának próbáján (Fotó: MTI/T. Asztalos Zoltán)
Kaszás Attila énekel Szörényi Levente zeneszerző és Bródy János szövegíró a millennium tiszteletére készített Veled, Uram! című rockoperájának próbáján (Fotó: MTI/T. Asztalos Zoltán)

A 47 évesen elhunyt fiatal színésznek rövid pálya jutott. 2007. március 19-én a Tizenkét dühös ember előadása előtt hirtelen rosszul lett, a Nemzeti Színházból azonnal kórházba szállították. Az orvosok erőfeszítései ellenére az agyvérzésen átesett színművész állapota egyre romlott, a kómából nem tért magához, és március 23-án meghalt. 56 csepp vér című filmjének bemutatóját már nem érte meg.

Kaszás Attila Buckhingham herceg szerepében William Shakespeare: III. Richárd című drámájában (Fotó: MTI/Nándorfi Máté)
Kaszás Attila színész egy korabeli filmet néz a a 170 éves Nemzeti Színház és az 5 éves Új Nemzeti Színház – 5 a százhetvenből – pillanatképek – emlékek címmel nyílt kiállításán (Fotó: MTI/Honéczy Barnabás)

1988-ban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűvel, 1990-ben Jászai Mari-díjjal, 1992-ben Ajtay Andor- és Ruttkai Éva-emlékdíjjal jutalmazták. 2008 januárjában díjat alapítottak emlékére, a díjazottat minden évben a magyarországi, illetve a határon túli magyar nyelvű kőszínházak és jelentősebb alternatív társulatok színészközösségei választják ki. A Nemzeti Színházban színházterem és dombormű őrzi emlékét, Révkomáromban Búcsú a színpadtól elnevezéssel szobra áll a színház parkjában.

Ajánljuk még