Kapcsolódó tartalom
Tíz versenydallal veszi kezdetét március 11-én 19:35-kor A Dal 2023 a Dunán. Magyarország egyetlen dalválasztójában 40 friss szerzemény verseng heteken át az Év Dala 2023 címért, illetve a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 elismerésért, emellett a hazai piacon egyedülálló tízmillió forintos támogatásért, melyet a győztes zenei produkciója fejlesztésére fordíthat. A rangos zenei versenyen Mező Misi, Wolf Kati, Ferenczi György és Egri Péter értékeli a produkciókat, melyek között már ott van az év dala. A győztesről idén is a közönség dönt.
A show műsorvezetői Rókusfalvy Lili és Fodor Imre lesznek, akik izgatottan készülnek a szombati első show-ra, hiszen most először vezetnek együtt élő műsort. Rókusfalvy Lili rutinosnak számít a feladatkörben, hiszen már harmadik alkalommal házigazdája a magyar könnyűzene ünnepének, A Dalnak, és alaposan felkészül a produkciókból és előadóikból. „Barátkozom az előadókkal, igyekszem minél többet megtudni róluk. Meghallgatom előre a dalokat, ám mindig az újdonság varázsával bír számomra, ahogy a színpadon élőben megszületik a produkció” – emelte ki a Család-barát stúdiójában Rókusfalvy Lili. Fodor Imre hozzátette, A Dal egészen más, mint a Csináljuk a fesztivált, melyben ismert slágerek és rutinos előadók szerepeltek, míg A Dalban sok olyan fellépő van, akik most először vesznek részt ilyen nagyszabású show-ban. Fontos feladatának tekinti ezért, hogy segítse, támogassa a színpadra lépő együtteseket, előadókat.
Találjuk meg együtt az ország egyik legnagyobb zenei eseményén az év dalát! Kövesd A Dal Facebook– és Instagram-oldalát, a műsor hivatalos YouTube– és TikTok-csatornáját, valamint Adal.hu-t, hogy ne maradj le semmiről!
Kapcsolódó tartalom
A Dal 2023 – március 11-től, szombatonként 19:35-től a Dunán!
A Dal a tiéd!
Kiemelt kép: Rókusfalvy Lili és Fodor Imre (Fotó: MTVA/Csöndör Kinga)