Fontos

Orbán Viktor: Patthelyzet van, ami könnyen világháborúvá fajulhat

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Petőfi 200 – Merész, formabontó koncert várja a Duna nézőit

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából nagyszabású koncertet adnak – Ferenczi György felkérésére – a magyar zenei élet kiválóságai. Az esemény részleteiről az előadás megálmodója mellett a Modern Art Orchestrának, Magyarország leginnovatívabb bigbandjének tagja, Korb Attila mesélt a Librettóban.

Soha nem hallott verzióban, különleges koncerten hangoznak el Petőfi Sándor halhatatlan művei március 4-én 19:40-kor a Dunán. A Petőfi-bicentenárium alkalmából Ferenczi György áthangszerelte néhány korábbi dalát zenésztársaival és vendégművészeivel, amelyeknek szövegeit a költő versei adták, és dalszövegként is megállják a helyüket. A 17 éve Petőfi-versek megzenésítésével foglalkozó zenészt olyan szólisták egészítik ki a koncerten, mint Pál István „Szalonna” népzenész, Roby Lakatos hegedűvirtuóz, Oláh Ibolya, A Dal 2022 győztese, valamint az Antares zenekar. Az előadókat Magyarország leginnovatívabb bigbandje, a Modern Art Orchestra kíséri majd Fekete-Kovács Kornél vezetésével. A munka részleteiről a Librettó vendégeként mesélt Ferenczi György.

Kapcsolódó tartalom

„Petőfi Sándor művészetének színvonalát mi meg sem közelítjük. Elmondott egy verset, és napokig lángokban égett az egész ország. Mi jó muzsikusok vagyunk, tudunk szórakoztatni, de ilyen karizmánk és hatásunk feltehetően sosem lesz, mint ami neki megadatott. Ebben a produkcióban Petőfi költészete lesz a lándzsa hegye” – szögezte le Ferenczi György, a Petőfi 200 szuperkoncert megálmodója a Librettó vendégeként. A kétszeres Artisjus-díjas előadót az M5 műsorába a Modern Art Orchestra szólistája, Korb Attila kísérte el, aki úgy fogalmazott, a megzenésített verseket egy olyan különleges művészeti fúzió támogatja majd, amelyben csupa tehetséges ember dolgozhatott együtt, a legnagyobb szabadságban és bizalomban.

„A Modern Art Orchestra maximálisan kihasználta azt a feltétel nélküli bizalmat, amit a zenésztársaktól kapott. Egy tizenhárom fős fúvós brigádot pakoltunk rá a Rackára, ami izgalmas kihívás volt. Mi egy kreatív, zenei workshop-szerűen működő csapat vagyunk, ahol folyamatosan tanulunk és hatunk egymásra, ez a szemléletmód tökéletesen illett a Petőfi 200 koncerthez” – emelte ki a 18 éve létező formáció alapító tagja, zenésze és zeneszerzője, aki szerint a kortárs műfajokat ilyen koncertek által lehet jól népszerűsíteni. A teljes beszélgetés újranézhető a Librettó Médiaklikk-oldalán, ahol 60 napig elérhetők a korábbi adások is.

Kapcsolódó tartalom

Petőfi 200 – szuperkoncert március 4-én 19:40-től a Dunán!

Kiemelt kép: MTVA

Ajánljuk még