Videó

Így lőtték le az amerikaiak a kínai kémléggömböt

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Agárdi Szilvi gyerekkori álmát váltotta valóra a Csináljuk a fesztivált!

Az énekesnő a szombati döntő után a Duna Család-barát című műsorában, élőben mesélt arról, hogyan támogatta családja a show alatt, és azt is megosztotta, hogy az Úgy szeretném meghálálni édesapja egyik kedvenc Kovács Kati-slágere.

A Csináljuk a fesztivált! szombati adásában az Úgy szeretném meghálálni című dalt választotta a közönség és a zsűri az évszázad slágerének. A Kovács Kati által ismertté vált szerzeményt Agárdi Szilvi adta elő, rendkívül érzékeny, megható módon. A látássérült énekes produkcióját a szüleinek ajánlotta, akik rajta kívül három testvérét nevelték fel a legnagyobb szeretetben. Családja most is, ahogy mindig, az egész műsor alatt mellette volt – mesélte a győzelem utáni első tévéinterjúban, amelyet a Család-barát vendégeként adott.

„Apukám, anyukám, a bátyám és a vőlegényem minden fordulóban ott szurkolt nekem a stúdióban. Édesapám annyira meghatódott a döntőben, hogy el is sírta magát” – mondta a Duna délelőtti magazinműsorában Agárdi Szilvi, aki az adás után azt is elmondta, gyerekkorában „karcosra hallgatta” a család lejátszóján azt a Kovács Kati-lemezt, amin szerepelt az Úgy szeretném meghálálni című dal. Az énekesnek a közönség visszajelzései mellett sokat jelentett az is, hogy az eredeti előadó őszinte elismeréssel gratulált neki a produkciójához, és kiemelte, hogy a lehető legjobb emberhez került ez a sláger a műsorban.

„Hálás vagyok, hogy pont ezt a dalt kaptam. Amikor megtudtam, hogy a legtöbb szavazatot sikerült vele elérnem, akkor – teljesen spontán ötlettől vezérelve – gyorsan jeleztem egy műsorkészítőnek, hogy szóljanak majd Kovács Katinak, mert szeretném, ha feljönne velem a színpadra és együtt ünnepelnénk meg a sláger győzelmét” – tette hozzá Agárdi Szilvi, akinek gyerekkori vágya vált valóra azzal, hogy egy színpadon állhatott a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóval.

A Duna – a nézői igényekre reagálva – február 17-től, péntek esténként 20:50-től újra műsorra tűzi az előző évadot, amelyben a Lady „N” végzett az élen Peter Srámek előadásában.

Kiemelt kép: Agárdi Szilvi énekesnő a Család-barát magazin műsorvezetőivel, Forró Bencével és Sommossy Barbival (Fotó: MTVA/Csöndör Kinga)

Ajánljuk még