Rendkívüli

Szamurájkarddal támadó férfi gyilkolt egy spanyolországi templomban

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ritkán látott képekkel köszöntjük Esztergályos Cecíliát 80. születésnapján

Ma, január 26-án tölti be nyolcvanadik életévét Esztergályos Cecília, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész.
Esztergályos Cecília és Matula István az Állami Balettintézet diákjai a Hattyúk tava című balett egyik jelenetét próbálják (Fotó: Nemzeti Fotótár)

A ma is fiatalos lendületű színésznő Budapesten született. Apai nagyapja a múlt század első felében országgyűlési képviselő, szerkesztő, apja orvos volt, bátyja, Esztergályos Károly rendező lett. Már kiskorában kiderült, hogy egy kicsit más, mint a hasonló korú gyerekek: csak a bohóckodáson, rosszalkodáson, maga és mások szórakoztatásán járt az esze. Kilencévesen lett az Állami Balettintézet növendéke, s miután kitűnő eredménnyel végzett a klasszikus balett főtanszakon, 1960-tól három évig Eck Imre világhírű Pécsi Balettjének volt a szólistája.

Esztergályos Cecília főiskolai hallgató címszereplő jelenete Móricz Zsigmond Csibe című kétrészes drámája próbáján (Fotó: Nemzeti Fotótár)

1964 és 1968 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ezután másfél évtizeden keresztül a Kazimir Károly vezette Thália Színházban játszott. 1984-től 2005-ig – egy 1990-1991-es veszprémi kitérővel – a Nemzeti Színház tagja volt, ahol Vámos László és Sík Ferenc keze alatt játszhatott, 2005 és 2011 között a József Attila Színházhoz fűzte szerződése. 2014-től az Újszínház társulatának tagja, emellett több helyen vendégszerepelt, illetve játszik jelenleg is.

Komikai alkata és magas fokú mozgáskultúrája főként vígjátékokban érvényesül, színházi bemutatóinak száma meghaladja a százharmincat.

Emlékezetes alakításokat nyújtott a Miss Arizona, az Osztrigás Mici, A kaktusz virága, a Csárdáskirálynő, a Szellemidézés, A hattyú, A hölgy fecseg és nyomoz, az Othello Gyulaházán, a Vörös malom, A Bermuda háromszög botrány, a Sose halunk meg, a Mici néni két élete című színpadi előadásokban.

Markos Miklós rendező megbeszéli az egyik jelenetet a film egyik főszereplőjével, Esztergályos Cecíliával a Tücsök című film forgatásán (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Több önálló estje volt, 2017-ben az Újszínházban mutatta be Meddig vagyok?! című műsorát, amelyben színes és mozgalmas életpályájának legjavából adott ízelítőt, fénykép-, film-, színházi és tévéfelvételek segítségével mutatta be a pályán töltött hat évtizedét sok humorral, dallal, verssel, prózával fűszerezve.

Esztergályos Cecília (Aglaja) és Balázsovits Lajos (Mamiliusz) a Rézpillangó című tv-film egy jelenetében (Fotó: Nemzeti Fotótár)

A film számára Szabó István fedezte fel Te című, 1961-ben készült rövidfilmjében. Ezt követően olyan alkotásokban szerepelt, mint az Álmodozások kora, a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, a Fiúk a térről, a Régi idők focija, az Illatos út a semmibe, A Pendragon-legenda, az Ajándék ez a nap, a Vámmentes házasság, a Kojak Budapesten, a Boldog születésnapot, Marilyn, a Felhőjáték, a Meteo, az Amerikából jöttem, az Aglaja és a Férfikor. Több tévéfilmben és olyan nagy sikerű sorozatokban játszott, mint a Princ, a katona, a Bors, a Felelet, a Nyolc évszak, a Privát kopó vagy a nyolc és fél évig futó Família Kft. című tévés szappanopera.

Bod Teréz és Esztergályos Cecília a Família Kft. című televíziós sorozat 300. jubileumi forgatásán (Fotó: MTI/Arnold Éva)

Pályája során számos elismerésben részesült. Megkapta a Jászai Mari-díjat (1974), a Filmkritikusok díját (1979, 1981), a San Remó-i Fesztivál legjobb női alakítás díját (1981), a Chicagói Ezüst Hugó-díjat (1981), az érdemes művész (1982) elismerést, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, polgári tagozat (1996), valamint a József Attila-gyűrűt (2008). 2012-ben Pécsi Sándor-díjjal jutalmazták, 2013-ban kiváló művész címben részesült, 2017-ben megkapta a legjobb női főszereplő díját a VI. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon. 2018-ban Kossuth-díjjal tüntették ki utánozhatatlanul energikus stílusával, kifinomult mozgáskultúrájával minden szerepét egyedivé varázsoló, nagy népszerűségnek örvendő alakításai, színpadon, filmvásznon és a televízió képernyőjén egyaránt sikeres pályafutása elismeréseként. 2020-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választották.

Zenthe Ferenc és Esztergályos Cecília Zsurzs Éva Felelet című film forgatásán a Duna-parton (Fotó: Nemzeti Fotótár)

„Sosem ülnék semmittevésben a babérjaimon: az a típus vagyok, aki nem adja meg magát a gondjainak, inkább rózsákat ültetek, ha kell, akár az aszfalton is”

– nyilatkozta. Szabadidejében két hobbijának, a kerámiaszobrászatnak és a festészetnek hódol. Számos kiállításon szerepeltek munkái, a budapesti nagy galériák mellett az ország több városában bemutatkozhatott. Lemezei is jelentek meg: Ha nagy leszek (1986), Bohócbál (1989), A hétfejű tündér (1996), és videókazettája Női praktikák (1998) címmel. 1986-ban jelent meg Adj békét, Uram! című könyve.

Esztergályos Cecília a Jean Letraz és Szenes Iván: Tombol az erény című zenés mű egyik jelenetében. A művet Bodrogi Gyula rendezésében mutatta be az Újpesti Színház (Fotó: MTI/Sándor Katalin)

Esztergályos Cecília örül, hogy kora ellenére nagy szerepeket játszhat, s mostanában nagyobb gondja nincs az egészségével. Úgy tartja, optimizmusa tartja fiatalon, és humora segített megőrizni ifjúkori lendületét.

Kiemelt kép: Esztergályos Cecília Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

Ajánljuk még