A hazai blues ikonikus énekesével, Takáts Tamás közreműködésével készült Tegnapi lázadóknak épp most van a legnagyobb aktualitása. „A tapasztalt és fiatal lázadók összefogásáról szól ez a dal egy jobb világért, ahol a generációk közösen harcolnak az emberségért” – osztotta meg a Fonogram-életműdíjas szerző, producer, előadó, egyben a felvétel szövegírója és zeneszerzője, Leslie Mandoki gondolatát, aki szerint frissen megjelent, „lelki társakkal” közösen megalkotott lemeze, a Magyar Képek eddigi legnagyobb munkája.
A zenei anyag hatalmas sikerrel debütált: a megjelenéstől számított első héten a legtöbbet eladott albumként felkerült a a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége által jegyzett hivatalos toplista élére és mostanra aranylemez lett.
Az ikonikus legendákból álló Mandoki Soulmates zenekar tagjainak összesen 35 Grammy-díjuk van és harminc éve dolgoznak az angol progresszív rock és az amerikai fusion jazz művészi ötvözésén. Ám nemcsak e világsztárok (köztük van például Al Di Meola, Ian Anderson, a Jethro Tull vezetője is), hanem olyan magyar kiválóságok működtek együtt, mint Ákos, Horváth Charlie, Mező Misi, Molnár Ferenc Caramel, Pápai Joci, az azóta elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, Takáts Tamás, valamint egyedüli női előadóként, Zséda. A kiadvány előzménye egyébként egy angol nyelven írt dupla lemez, amely az Egyesült Államokban Utopia For Realists, Európában pedig Living In The Gap & Hungarian Pictures címen híresült el – és szintén joggal lehet fergeteges sikerként hivatkozni.
Hármas jubileumot ünnepel a Mandoki Soulmates
„Úgy látszik ebben az évben sok hetes szám jött össze. Január hetedike, harmincéves a Mandoki Soulmates, negyvenéves a stúdióm, a Red Rock, összeadva: hetven, hetvenéves születésnapom, 2023-as évet írunk, összeadva a számokat: hét. Legyen ez egy jó, eredményes, pozitív szám és év mindannyiunk számára” – így köszöntötte az évet és adott számot eddigi, egészen elképesztő eredményeiről Leslie Mandoki.
„Most olyan világot élünk, hogy hidak törnek, biztonságok összeomlanak, és mindannyian joggal aggódunk a jövő miatt. Elfeledtetik velünk, milyen jó is volt összejönni, ünnepelni és csak szeretni az életet. A Mandoki Soulmates a progresszív rock és az élő amerikai fúziós jazz ikonjainkkal a Mandoki Soulmates fennállásának harmincadik évfordulóját egy nagyszabású szabadtéri koncerttel indította 2022. augusztus 19-én Budapesten, a Budai Várban, a Szentháromság téren. A zenész örök fiatal, és mint tudjuk, soha nem öregszik. Amikor az utolsó szabadtéri koncertünkön játszottunk, húsz–harmincezer néző előtt, az volt az érzésem – már a próbák alatt, de még inkább a színpadon, hogy még mindig harmincévesnek érzem magam” – nyilatkozta Leslie.
Néhány éve volt, amikor Udo Lindenberg barátja kerek születésnapját ünnepelték a legszűkebb körben. Udo azt mondta, milyen szörnyű volt elérni ezt a számot, de még szörnyűbb lenne, ha egyáltalán nem érte volna meg. A mostani jubileumi ünnep az élet szeretete, boldogsága, és az, hogy együtt élhetjük át a szeretteinkkel akikhez közönségük is beletartozik.
A találkozások, az azokból szövődő barátságoknak megvan a maga varázsa, és nekünk csak annyi a dolgunk, hogy élvezzük „lélektársaink” vidámságának inspiráló erejét.
„A baráti, társas, művészek, tervezők, szabadgondolkodók, kreatív értelmiségiek és a nagyra becsült közönség köreiben várjuk, hogy kicsit kiszabaduljunk a napi nyomás alól, és élvezzük a zenét, a művészetet és azokat a pillanatokat, amikor a legkülönbözőbb világok tükröződnek intenzív beszélgetésekben, zenében, szívesen megvitatva azt is, hogy mi mozgat bennünket. Ahogy barátom, Steingart Gábor idézi Hannah Arendt-et, »az igazság csak kettesben jár«, mert ha mindannyian egyformán gondolkodnánk, akkor kiderülne, hogy voltaképpen senki sem gondolkodik. Az a fontos, hogy mindannyian értékközösséget alkossunk, mindannyiunk szívében a szabadságvágy, és az én életem is szívesen formálja ezt a vágyat. Újra kell dolgoznunk ezért a szabadságért, ezért tegyük meg együtt” – fogalmazott Leslie Mandoki.
A Magyar Képek és a Találkozások CD-k továbbra is megvásárolhatók az ország összes, releváns CD-ket árusító boltjában és üzlethálózatán keresztül, illetve elérhetők az összes digitális platformon.