logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ingyen Petőfi-kötet járhat a gyerekeknek

| Szerző: hirado.hu
Idén és jövőre is tart még a Petőfi200 emlékév, ebből az apropóból pedig Bács-Kiskun megyében számos színes és izgalmas program közül válogathatunk. Petőfi szülővárosa, Kiskőrös mindig is elkötelezetten ápolta nagy költőnk emlékét, így születésének 200. évfordulójáról is változatos eseményekkel emlékeznek meg.

Petőfi-szilveszter

Kiskőrösön már hagyománynak számít, hogy a Petőfi Sándorral egy napon született gyerekek Petőfi-kötetet kapnak ajándékba. A korábbi polgármester, Barkóczi Ferenc még 2002-ben, szilveszterkor indította útjára a hagyományt. Ennek értelmében az összes január 1-jén, Magyarországon született egyéves gyermek a Petőfi Sándor összes versei című kötetet kapja Kiskőröstől ajándékba.

Az Ozirisz kiadó gondozásában megjelent könyv sok szempontból különleges: sorszámozott, névre szóló, emléklappal látják el és a boltokban nem kapható. A polgármester, Domonyi László idén december 31-én, szombaton 12:30 perckor adja át a köteteket a Petőfi Sándor Művelődési Központban.

Az ünnepségen Albert József tárogatóművész játszik megzenésített Petőfi-verseket, de a jelenlévők Tóth Péter Lóránt versvándortól, Radnóti- és Pro Cultura Hungarica-díjas versmondótól hallhatnak egy verses összeállítást. Akik nem tudják személyesen átvenni a könyveket, azok számára múzeum munkatársai postán juttatják majd el őket.

Szintén több évtizedes hagyomány az országos képzőművészeti pályázat, amelyet Kiskőrös Város Önkormányzata, az Országos Petőfi Sándor Társaság és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum közösen ír ki.

A beérkezett, zsűrizett alkotásokból idén „Az idő igaz, S eldönti, ami nem az.” címmel nyílik időszaki tárlat a múzeumban szilveszterkor Kispálné dr. Lucza Ilona, az OPST elnöke, Dr. Feledy Balázs művészettörténész, művészeti író és Juhász Judit, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivőjének közreműködésével.

Versmaraton

A Magyar Kultúra Napja a korábbi évekhez hasonlóan a művelődési központ, a könyvtár, a zeneiskola és a múzeum közös szervezésével valósul meg.

Tavaszi programok

Emellett jövőre is kiemelt rendezvény lesz a március 15-i esemény, amire a múzeum tematikus foglalkozásokkal, időszaki kiállítással, versszínházi előadással készül. A programok folytatódnak áprilisban is: a Költészet Napja alkalmából például – sok éves hagyományt követve – egész napos versmaratont is rendeznek, ahol Petőfi Sándor összes verse elhangzik majd. Tavaszra pedig egy Petőfi-színező megjelenése is tervben van, Madár Olga illusztrációival.

 

Ajánljuk még