logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nehéz helyzet feldolgozásához nyújt segítséget a Rozmaring kunyhó

| Szerző: hirado.hu
A Rozmaring kunyhó epizódjai a családok számára fontos élethelyzetek köré épülnek, amelyekre megoldást is kínálnak. A legutóbbi rész a gyermekek életében komoly törést jelentő válás feldolgozását segítette.

A gyerekek nem szeretik, ha életükben valami bizonytalanná válik, azzal szembesülni, hogy szüleik elválnak, ilyen érzést vált ki és rengeteg kérdést vet fel a kicsikben.

A „Két fél az egy egész?” című legutóbbi epizódban Fári szomorkodott főzőcskézés közben, ám kiderült, nem a hagymavágástól szöktek könnyek a szemébe.

Végül elmondta, szülei válása nyomja a lelkét és attól fél, ezután minden más lesz. Megfogalmazza érzéseit arról, hogy úgy látja, most megfordul a világ. Nem tudja, hogy lesz így teljes a család, lesznek-e új testvérei, új anyukája, apukája és nem érti, miért múlik el a szerelem.

Napraforgó és a többi guba tanácsaikkal nyugtatják Fáriékat, hiszen a válásról nem tehetnek, szüleik ugyanúgy szeretik majd őket, csak külön lesz teljes az életük, a család pedig mindig család marad. A szeretett embereket, azokat, akik a biztonságos közeget jelentik számukra, a szívükben egységként mindig megőrizhetik.

A gyerekek közül sokan már az óvodában találkoznak olyan társakkal, akiknek a szülei elváltak. Ez az epizód nekik is segíteni próbál, a bennük felmerülő kérdések megválaszolásában.

Az epizód ide kattintva nézhető újra.

Rozmaring kunyhó – szombatonként 10 órától az M2 Gyerekcsatorna műsorán!

 

Ajánljuk még