logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A legújabb magyar filmek premierje a Dunán

A Nemzeti Filmintézet és a közmédia megállapodásának köszönhetően a Duna mutatja be a legújabb magyar filmeket. A két szervezet között formálódó együttműködés eredményeként soha nem látott mennyiségű magyar filmes alkotás látható a közmédia csatornáján. Itt debütál a Magyar Mozgókép Díjjal kitüntetett Ida regénye című romantikus film, az Aranybulla sorozat és a Keleti Ágnes olimpiai bajnokról szóló dokumentumfilm. Januárban mutatja be ugyancsak a Duna az MTVA megrendelésére és finanszírozásával készült A helység kalapácsa eposzparódiát, valamint a Béke - A nemzetek felett című filmet.

Itt debütál a Magyar Mozgókép Díjjal kitüntetett Ida regénye című romantikus film, az Aranybulla sorozat és a Keleti Ágnes olimpiai bajnokról szóló dokumentumfilm. Januárban mutatja be ugyancsak a Duna az MTVA megrendelésére és finanszírozásával készült A helység kalapácsa eposzparódiát, valamint a Béke – A nemzetek felett című filmet.

Öt kiemelkedő filmpremiert mutat be a Duna december 23. és január 31. között. A közmédia és a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. együttműködésnek köszönhetően új lendületet kap a hazai filmgyártás támogatása, amelynek első szakaszaként kerülnek adásba a most bemutatott prémium filmek – hangzott el az MTVA székházában tartott sajtótájékoztatón.

„Felelősség és kötelezettség a hiánypótló munka folytatása, amely nemcsak a magyar kultúrafogyasztó társadalmat gazdagítja, hanem a következő generáció számára is izgalmassá, érdekessé teszi múltunkat”

– mondta el Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója az eseményen. Az a célunk, hogy a magyar filmeket elsőként a közszolgálati média mutassa be: egyre több remek mozifilm, tévéjáték és sorozat készül hazai gyártásban az NFI illetve az MTVA támogatásával, melyeknek természetszerűleg a Duna csatornán van a helyük, ott lesz a premierjük. A televíziózás hőskora után, amikor számtalan felejthetetlen film készült, végre remény van egy új filmes aranykor eljövetelére. – hangsúlyozta Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Idén eddig több mint 1200 filmet vetített a közszolgálati média, amelynek több mint a fele magyar film volt.

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) vezérigazgatója, Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelõs kormánybiztos és Kautzky Armand színmûvész, moderátor (b-j) a közmédia óbudai székházában tartott sajtótájékoztatón
(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Káel Csaba a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a sajtótájékoztatón elmondta:

„Azzal a küldetéssel hoztuk létre a Nemzeti Filmintézetet, hogy támogatóként a mozifilmek mellett olyan formátumú, értékteremtő és minőségi mozgókép tartalmak létrejöttéhez is hozzájáruljunk, amelyek a megváltozott filmfogyasztási szokásokhoz igazodnak. Folyamatosan új médiumok jelennek meg, ugyanakkor a lineáris televízió, ahogy a mozi is, eddig mindig felülkerekedett a kihívásokon és meghatározó tartalomfogyasztási csatorna maradt – változatlanul szeretünk tévézni. Nagy öröm, hogy a képernyőkön keresztül a Filmintézet támogatásával készült legfrissebb alkotások széles közönséghez juthatnak el, beleértve a határontúli közönséget is a Duna határokon átívelő elérésének köszönhetően.”

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A soha nem látott mennyiségű magyar filmes premier kínálatban elsőként Gárdonyi Géza népszerű Ida regénye című romantikus művéből készült legújabb filmes adaptáció országos tévépremierje a Dunán lesz.

A Goda Krisztina – Divinyi Réka alkotópáros nevével fémjelzett tévéfilm, amely a 20-as évekbe repíti vissza a nézőket, december 23-án 20:50-kor debütál.

Az irodalmi klasszikus ezúttal modernebb köntösben, de korhű, részletgazdag látványvilággal és nagyszerű alakításokkal mutatja be a fordulatos szerelmi történetet. Az Aranybulla című hatrészes sorozat december 25-30. között 20 órától látható legelőször televízióban. A II. András életét bemutató epizódokban olyan részletekre is fény derül az uralkodóval kapcsolatban, amelyről eddig nem szóltak a történelemkönyvek.

Az év első hónapjában az olimpiák történetének egyik legeredményesebb magyar női sportolója, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka, Keleti Ágnes rendkívüli életét bemutató dokumentumfilmmel folytatódnak a premierek az, Aki legyőzte az időt január 9-én 20:45-kor debütál a Dunán. Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művének a Petőfi 200 emlékév kapcsán készített különleges filmes paródiáját is a csatorna mutatja be január 22-én. A sort egy dokumentum-játékfilm zárja: január 31-én, a Béke- A nemzetek felett című alkotás arra a kérdésre is keresi a választ, hogy mi történt a Franciaországba érkező magyar delegációval 1920. január 7-e után.

A következő hetekben megjelenő eddig soha nem látott exkluzív filmkínálat megszakítás nélkül kerül adásba a közmédia csatornáin.

Ajánljuk még