logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Lovas kocsiról is ment már a műsor – Tíz érdekesség a 10 éves Dankó Rádióról

Tizedik születésnapját ünnepli decemberben a Dankó Rádió. Az évforduló alkalmából összegyűjtöttünk tíz olyan érdekes tényt, amelyekről talán még a rádió törzshallgatói sem tudtak eddig.

1. Alapítása óta a Dankó Rádió többször költözött, egy időben Budapest belvárosában, a Nagymező utcai látványstúdióban készült a műsor. Jelenleg, 2018 óta a hatodik helyszínről, az MTVA Kunigunda úti székházában berendezett modern stúdióból szól naponta az adás.

2. A stúdióban – akkor is, ha épp nincs élő stúdiókoncert – mindig áll egy cimbalom és egy elektromos zongora.

3. A Dankó Rádió több éven át jelentkezett élőben egy könnyűzenei fesztiválról, ahol Nóta karaoke várta a kilátogatókat. Tordai Zoltán és zenekara szolgáltatta a zenét, és mint egy karaokeklubban, a vállalkozó kedvűek megkapták a nóták és operettslágerek dalszövegeit az énekléshez. A kezdeményezést mindig hatalmas érdeklődés és siker fogadta.

4. Idén Bicskén lépett színpadra a Dankó Klub történetének legszebb kort megélt fellépője, a velünk élő legenda, a 88 éves Madarász Katalin énekesnő.

Az előadáson ikonikus nótája, a Nem tudom, az életemet hol rontottam én el is elhangzott, amelyet a művésznő erre az alkalomra egy új versszakkal egészített ki. (Az előadásáról készült koncertvideó premierje december 16-án 19 órakor kezdődik a Dankó Rádió hivatalos Facebook-oldalán.)

5. A Dankó Klub előadásainak eddigi legfiatalabb fellépője egy hétéves kisfiú, Szűcs Palika volt, aki 2018-ban szintén a Nem tudom, az életemet hol rontottam én el című nótát, a Dankó Klub legidősebb előadójának művét énekelte el Siófokon.

6. A Dankó Rádió stábja 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben a Muzsikáló Magyarország program részeként az ország különböző településein kereste fel a szórakozóhelyeken élőben muzsikáló cigányzenekarokat, hogy megörökítsék előadásaikat. A programnak köszönhetően összesen 82 óra 30 percnyi hasznos anyag készült, a felvételek azóta is rendszeresen hallhatóak a rádió műsoraiban. A 3 év alatt csaknem 70 helyszínen, 69 zenekarral rögzítették az előadásokat, a stáb összesen 6987 kilométert utazott.

7. A Dankó Rádió valóban összeköti a világ magyarságát. A Jó ebédhez szól a nóta című műsor minden hónap első csütörtökén élő stúdiókoncerttel jelentkezik, amit a rádióban és a Dankó Rádió hivatalos Facebook-oldalán is élőben követhetnek a hallgatók.

Volt olyan koncert, amit az internet segítségével egyszerre hallgattak Dél-Amerikában és Ausztráliában is az ott élő magyarok.

A Szív küldi szívnek szívesen című kívánságműsort is világszerte követik, de talán a legtávolabbi üzenet 2022 augusztusában érkezett, amikor a Madocsai falunapokról szólt a Dankó Rádió élő adása. A műsornak írtak Németországból és az Amerikai Egyesült Államokból is, valamint üzenetet küldött egy hivatásos katona és madocsai születésű felesége is, akik a nyugat-afrikai Maliban hallgatták a Dankó Rádiót.

8. A Dankó Rádió saját szervezésű, ingyenes koncertsorozata, a Dankó Klub kilenc éve viszi „házhoz” az élő zenét; a magyar nótákat, operett- és örökzöld slágereket határainkon innen és túl. Az első Dankó Klubot 2013. december 18-án rendezte meg a rádió csapata Budapesten, és azóta több mint 60 nagy sikerű koncertet tartottak. A két legtávolabbi esemény helyszíne Csíkszereda és Kézdivásárhely volt.

9. A Dankó Rádió szerkesztő-műsorvezetői között több népszerű, sikeres előadóművész is van: Budai Beatrix, Nádas György, Tarnai Kiss László, Czikora László – de a stáb több tagja is állt már fellépőként színpadon zenei vagy színházi produkciókban. A népzenei szekció műsorkészítői szinte kivétel nélkül kiváló muzsikusok, énekesek.

10. A Dankó Rádió az elmúlt tíz évben számos külső helyszínről jelentkezett élő adással, úgynevezett kitelepüléssel. Szólt már az adás falunapokról, fesztiválokról, de disznóvágásról, pincesorról is.

2019 szeptemberében Cserkeszőlőn egy lovas kocsiról szólt a Szív küldi szívnek szívesen című kívánságműsor élőben. Mivel a lovaskocsin nem volt áram, Gorzsás Gábor hangmérnök magával vitt egy teherautó akkumulátort, amire rácsatlakoztatott egy invertert és így vált elérhetővé a 220 Volt, amivel üzemeltetni lehetett a közvetítéshez szükséges eszközöket, például a keverőpultot és a hangfalakat. Nehezítette a stáb dolgát, hogy adás közben folyamatosan mozgásban voltak, de az élő adás így is sikeresen lezajlott.

Kiemelt kép: MTVA

Ajánljuk még