logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Titokzatos temetőt tártak fel lengyel régészek Krakkóban

| Szerző: hirado.hu
Ismeretlen koleratemetőt tárhattak fel lengyel régészek Krakkóban. A 19. századi temető a Katowice felé vezető országút közelében helyezkedett el. A sírokban sem személyes tárgyak, sem medálok, sem gombok nem voltak. A szakma egy része szerint koleratemető volt, mások nem osztják ezt a nézetet.

 

Harminchárom ember maradványaira bukkantak lengyel régészek Krakkó egyik kertvárosában – számolt be a Gazeta Krakowska. A tudósok feltételezése szerint egy 19. századi temetőről van szó, ahová olyan halottakat temettek, akiket valamilyen oknál fogva nem lehetett templomi temetőben elföldelni.

A sírok feltárása kapcsán a kutatócsoport vezetője, a régész Bozena Marczyk-Chojnacka kijelentette: Az elhunytak végső nyughelyre helyezésében nem volt semmilyen logika. Minden elhunytat másképp temettek el, volt, akit az észak-déli tengely mentén, másokat kelet-nyugati irányban, volt, akit átlósan, sőt egy tömegsírra is bukkantunk.”

A Hedvig királyné utcai sírokat egy közterületi rekonstrukciót megelőző, kötelező jellegű feltárás során találták meg. Az első emberi maradványokat 1,6 méterrel a föld alatt, a következőket 2,2 méter mélyen találták meg. A temető a Katowice felé vezető egykori országút közelében helyezkedett el, és a lengyel kutatók csak egyetlen koporsó maradványaira bukkantak benne.

Bozena Marczyk-Chojnacka elmondta, sem személyes tárgyakat, sem érméket vagy medálokat, de még gombokat sem találtak a sírokban, ahová fiatal gyerekeket, kamaszokat és felnőtteket egyaránt temettek.

Adam Sasinowski helytörténész-levéltáros közölte: a temető koleratemetőként szerepel egy Galíciát ábrázoló katonai térképen, amely az 1860-as években készült.

„A jelenlegi ásatások helyén egy koleratemető van jelölve, mégpedig a jellegzetes fekete kereszt szimbólummal” – mondta.

Bozena Marczyk-Chojnacka azonban nem osztja történészkollégája nézeteit, szerinte ugyanis a halottak elrendezését, a sírok távolságát, mélységét figyelembe véve inkább olyan embereket temethettek ide, akiket valamilyen oknál fogva nem temethettek templomkertekben. Szerinte öngyilkosok vagy meg nem kereszteltek nyugodhatnak a most megtalált sírokban.

Ajánljuk még