logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Párizs után Budapestre érkezik a Korea Dance Abroad

Budapest mellett csupán Párizsban lép színpadra a Korea Dance Abroad (KDA) három profi koreográfusa.

A francia főváros után a Bethlen Téri Színházban látható az az előadás, mely háromszor huszonöt percben, három különböző perspektívából közelítve ad ízelítőt a távol-keleti ország kortárs táncművészetének esszenciájából.

A szervezők tájékoztatása szerint a See-Saw (25’), a Want (25’)  és a Homo Lupiens (25’) olyan fiatal táncművészek megnyilatkozása, akik több száz helyszín közül döntöttek a hetedik kerületi teátrum mellett.

Az előadást mindössze egy alkalommal, november 15-én kedden 19:00-kor tűzi műsorára a Bethlen. Az előadás szüneteiben meglepetéssel készülnek a KDA megálmodói, köztük Sin Ae Park, aki 2014 óta vezeti a szervezetet.

„A KDA nagyon népszerű Ázsiában, szervezetünk a kreatív táncművészek külföldi megjelenését segíti elő. Számos különböző programunk és egy nemzetközi táncprodukciónk is van. Nagy örömömre szolgál, hogy felléphetünk Magyarországon, ezúton is köszönjük a meghívást! Nagyra értékelem, hogy a Bethlen Téri Színház biztosította lehetőséget, hogy Párizs után náluk folytathatjuk a turnét. Alig várjuk, hogy találkozzunk Budapesten” – üzente Sin Ae Park.

Váczi László, a befogadószínház ügyvezető-igazgatója elmondta, hogy a Bethlen Téri Színház törekszik az erős, nemzetközi kapcsolatok kialakítására. A Korea Dance Abroad-al szeretnék a teátrum nemzetközi jelenlétét erősíteni.

Ajánljuk még