logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Búcsút mond régi „segítőtársának” Kovács Kati

| Szerző: hirado.hu
Családja sosem feledkezik meg a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő születésnapjáról, azonban idén úgy alakult, hogy önmagát is megajándékozza. A Duna műsorában elmesélte, új telefont vásárol magának, ezért kénytelen lesz megtanulni, hogyan működnek az okostelefonok.

Már több mint tíz év telt el azóta, hogy megjelentek az okostelefonok, amelyek legalább annyira átformálták az életünket, mint annak idején az autók. Használatukkal sok minden gyorsabbá és kényelmesebbé válhatott az életünkben, mára pedig már nemcsak az ifjabb, hanem az idősebb generáció is magabiztosan kezeli.

Akadnak azonban még olyanok, akik ragaszkodnak a régi, nyomógombos készülékükhöz, ilyen a hazai könnyűzene egyik legkiemelkedőbb alakja, Kovács Kati is. Egészen az idei születésnapjáig nem volt okostelefonja, azonban nemrég tönkrement, így újat kell vásárolnia, bármennyire is azt remélte, kimarad ebből.

„Azt hiszem, körülbelül huszadjára ejtettem le múltkor a telefonomat. Ez egy hagyományos, nyomógombos telefon volt, amit tudtam kezelni. Nem akartam soha okos készüléket, mert teljesen kimaradtam ebből. A hároméves unokahúgom előrébb jár az informatikában, mint én. Kicsit szégyelltem volna, hogy ha mások azt látják, hogy nem boldogulok vele, ezért halogattam eddig” – vallotta meg az Almárium vendégeként Kovács Kati, aki nagyon ragaszkodott korábbi készülékéhez, hiszen hosszú évek óta volt segítőtársa a koncertszervezésben. A két műsorvezető, Radványi Dorottya és Banner Géza közösen biztatták arra, hogy ismerkedjen meg a különböző digitális „kütyükkel”, mert ezeket használva egy teljesen új világ nyílhat meg számára. A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken, ahol 60 napig elérhetők az Almárium korábbi adásai is.

Almárium – szakértő- és sztárvendégekkel, minden hétköznap 13:30-tól, folytatás 15:00-kor és 16:50-kor a Dunán!

A kiemelt képen Kovács Kati. (Forrás: MTVA)

Ajánljuk még