logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ünnepi szentmise és népdalelőadások mindenszentek alkalmából a Fiumei úti sírkertben

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) ünnepi szentmisével és népzenei produkciókkal várja az emlékezőket november 1-jén a Fiumei úti sírkertben, ahol lehetőséget biztosítanak arra is, hogy a látogatók a védett sírban nyugvó elődeink sírjaira is gyertyát tegyenek.

November elsején immár hagyományosan nemcsak meghosszabbított nyitvatartással, de emlékezésre hangoló élőzenével is várja a látogatókat a NÖRI.

Délután három órától ünnepi, népzenével kísért szentmise és virrasztás lesz a sírkert központjában, a Szentkereszt szakrális téren, amelyen a Villő és a Fuvalom Énekegyüttes, a Vox Angelis – a Szent Angéla Ferences Gimnázium gregorián énekesei –, valamint a Magyar Tekerőzenekar is közreműködik – olvasható a NÖRI hétfői közleményében.

Mint írják, ezt követően Magyarország sírkertjében… címmel a Magyar Tekerőzenekar történeti énekeket és 48-as dalokat ad elő a magyar hősökről, majd a Villő együttes előadásában egyházi népénekek és archaikus népi imádságok zendülnek fel.

Végezetül népi halottas és virrasztóénekeket lehet meghallgatni a Fuvalom együttes előadásában.

A közleményben felidézik, hogy a NÖRI évek óta megemlékezik azokról a Fiumei úti sírkertben nyugvó hírességekről, akiknek a sírját már nem látogatják. Idén először a látogatók is csatlakozhatnak ehhez a hagyományhoz. A sírkert bejáratánál található Infópontban lehet gyertyát és térképet kérni, ha valaki szeretne saját halottai mellett történelmünk nagyjaira is emlékezni.

A korábbi években megszokott módon a Fiumei úti sírkert mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából meghosszabbított nyitvatartással látogatható:

péntektől október 31-ig, november 1-jén és 2-án 7 órától 20 óráig, hétfőtől csütörtökig, valamint november 3-tól november 6-ig 7 és 18 óra között – emlékeztet az összegzés.

A három nagy mauzóleum és a Temetőiroda zárva lesz, kérdés, probléma esetén az Infópontban adnak tájékoztatást. A sírkert területén a parkolás péntektől november 2-ig ingyenes. A Nemzeti Örökség Intézete november 1-jén 8 és 19 óra között elektromos kisbusz segítségével ingyenesen szállítja a rászorulókat a Fiumei úti sírkerten belül – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Ajánljuk még