logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ekkor mutatják be a mozikban a Toldit, Jankovics Marcell utolsó animációját

Október 20-án mutatják be a hazai mozikban Jankovics Marcell utolsó munkáját, a Toldi című egészestés animációs filmet, amely a Kecskemétfilm mintegy száz alkotója több mint háromévnyi munkájának eredménye.
Mikulás Ferenc producer, a Kecskemétfilm Kft. igazgatója Jankovics Marcell Toldi című egész estés animációs filmjének sajtóvetítése előtt Budapesten (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Mint a Toldi moziban tartott hétfői sajtóvetítés után Mikulás Ferenc producer, a Kecskemétfilm Kft. igazgatója az MTI-nek felidézte, a Toldi animációs sorozatként való feldolgozására a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a 2017-es Arany János-emlékévhez kapcsolódva írt ki pályázatot, amelyet a Kecskemétfilm nyert el.

A mű elkészítésére egymilliárd forintot különítettek el, a koncepció az volt, hogy a filmben az elbeszélő költemény is hangozzék el” – tette hozzá.

Rendezőnek a Kossuth- és Balázs Béla-díjas Jankovics Marcellt kérték fel, és a tévés filmsorozat 2021 tavaszára el is készült tizenkét részben, az eredeti mű szerkezetéhez igazodva.

A kezdetektől terveztük, hogy az animációs sorozatból egész estés mozifilm lesz, ezért eleve emeltebb igényszintű animáció készült. Tavaly eljutottunk ennek az elővágott változatához, amely az összefűzött tizenkét részt, valamint a Marcell által megrajzolt képes forgatókönyv-jeleneteket tartalmazta. Sajnos a rendező májusban elhunyt, a Toldi-tévésorozat 2021 szeptemberi elindulását már nem élte meg” – mondta Csákovics Lajos, az alkotás társrendezője.

A sorozat mozifilmmé átdolgozásához újabb egy év kellett. Csákovics Lajos kitért arra, hogy az anyagot át kellett ritmizálni, digitális utómunkával az elsőtől az utolsó kockáig átdolgozni, dramaturgiailag kiigazítani, az 5.1-es Dolby Surround mozihangzást megvalósítani. Számos jelenetet kihagytak, miközben új részek kerültek a filmbe.

Selmeczi György Kossuth-díjas zeneszerző új zenét írt a moziváltozathoz, és új főcím is született” – tette hozzá. A rendkívüli igényességgel megalkotott, festői szépségű film végigköveti az utat, hogy miként válik a rettentő erejű kamaszfiúból Nagy Lajos király leghíresebb lovagja, miközben rókalelkű bátyja ármánykodásai ellen kell küzdenie.

A filmben megjelenik a lovagi világ, a magyar puszta, a 14. századi Pest, miközben a történet narrátora maga Arany János, ahogy alakját legjobb barátja, Petőfi Sándor annak idején leskiccelte.

A filmet kézzel rajzolták a Kecskemétfilm alkotói, a technikai lehetőségeket kihasználva laptopokon. Mikulás Ferenc megjegyezte, hogy az operatőri munka, a szoftveres kompozitálás, a digitális utómunka során korábban elképzelhetetlen dolgokat, például valósághű gyertyafényt és víztükröződést lehetett alkotni. „A Toldi a régi Pannónia filmstúdiós hagyományokra épül” – szögezte le Csákovics Lajos.

Mikulás Ferenc kitért arra, hogy Jankovics Marcell és a Kecskemétfilm közötti együttműködés ötven éven át tartott. Már a rendező első egész estés rajzfilmje, az 1973-ban bemutatott János vitéz elkészítésében is részt vett a Kecskeméti Rajzfilmstúdió, de közös munka eredménye volt a Magyar Népmesék-sorozat arculatának kialakítása vagy a Mondák a magyar történelemből is.

Toldi Miklós története bárhol a világon ugyanúgy tud működni, érdekesek a karakterek, látványosak a helyszínek, egy igazi szuperhős kalandjait élvezhetik a nézők” – mondta Csákovics Lajos az MTI-nek.

A külföldi forgalmazás a Nemzeti Filmintézet hatáskörébe tartozik.

A tervek szerint kétféle angol felirat is készül a Toldihoz, az egyik egy könnyebben érthető, a másik a régi, több mint száz éves szöveg egy átdolgozott verziója lesz.

A magyarországi mozikba a Kecskemétfilm és a Mozinet forgalmazásában kerülő, csaknem kétórás animáció a Kecskemétfilm gyártásában készült. A forgatókönyvet írta, a figuraterveket készítette és a filmet rendezte Jankovics Marcell, a társrendező Csákovics Lajos. A producer Mikulás Ferenc, a zeneszerző Selmeczi György, a látványtervező és színdramaturg Maticska Zsolt és Richly Zsolt, a gyártásvezető Vécsy Vera. A Toldi mesélője Széles Tamás.

A film támogatója a Nemzeti Filmintézet és az MTVA.

Ajánljuk még