logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Daniel Barenboim sztárkarmester egészségi állapota miatt visszavonul

A sztárkarmester és zongoraművész Daniel Barenboim „súlyos neurológiai állapotára” hivatkozva bejelentette, hogy visszavonul, és nem vállal több fellépést.

A BBC News emlékeztetett rá, hogy a 79 éves, Berlinben élő karmester már hónapokkal ezelőtt lemondta tervezett koncertjeit az egészségi állapota miatt.

Kedden a Twitteren közölte, hogy a következő hónapokra vállalt előadásait is lemondja. „Az egészségem az utóbbi hónapokban megrendült” – magyarázta, és azt is írta, hogy jelenleg arra kell összpontosítania, hogy fizikailag megerősödjön.

Mint fogalmazott, a közleményt „büszkeséggel elegy szomorúsággal” fogalmazta meg. „Egész életemet a zenében és a zenén keresztül éltem, és folytatni is fogom ezt mindaddig, amíg az egészségem engedi” – írta.

A zsidó családban Argentínában született Barenboim fiatal zongoravirtuózként kezdte pályafutását. Kamasz korában költözött családjával Izraelbe, ahol vezető karmester vált belőle.

1967-ben kötött házasságot a brit csellistával, Jacqueline du Prével. Felesége halála után Elena Baskirova orosz zongoraművészt vette el.

A világ egyik leghíresebb klasszikus zenésze, 1992 óta a berlini Állami Opera zeneigazgatója. Ő volt a társalapítója a Nyugat-Keleti Díván Zenekarnak, amely arab és izraeli zenészek részvételével alakult.

2019-ben elnyerte a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárjáról, Köln egykori polgármesteréről elnevezett Konrad Adenauer-díjat.

Barenboim 30 éve áll a legrangosabb berlini operaház élén, kinevezése 2027-ig szól. A Staatskapelle Berlin, az operaház zenekara „örökös vezető karmesterévé” nyilvánította a dirigenst.

2011-ben tiszteletbeli lovagi címmel tüntették ki munkásságáért, amit a közel-keleti megbékélésért a zenén keresztül fejtett ki.

Izraeli állampolgársága mellett 2008-ban elfogadta a tiszteletbeli palesztin állampolgárságot is.

Tavaly a BBC egy róla készült dokumentumfilmmel tisztelgett a karmester előtt.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Daniel Barenboim/Facebook

Ajánljuk még