logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A veszélyeket csak felületesen említik – elmeszelhetik a Netflix sorozatát

| Szerző: hirado.hu
A Médiatanács vizsgálata megállapította, hogy a Netflixen futó sorozat úgy mutatta be a pszichedelikus szerek hatásait, hogy a 18 év alatti korosztályt a műsorban szereplő narkotikumok kipróbálására ösztönözheti. A készítők részletesen foglalkoznak a kábítószerek állítólagos pozitív hatásaival, ugyanakkor a veszélyeket csak felületesen és hiányosan említik.

A Médiatanács hatósága nézői bejelentésre indított vizsgálatot a Netflix Hogyan irányítsd az elméd című sorozatát. A hatósági vizsgálat szerint a négyrészes

– hívták fel a figyelmet.

Kapcsolódó tartalom

A műsorszámot a Netflix „16 éven felülieknek” besorolással tette közzé, azonban a Médiatanács döntése értelmében a „18 év felettieknek” szóló korhatár-kategóriába kellett volna sorolni,

és olyan hatékony műszaki megoldással ellátni, amely biztosítja, hogy a műsorszám kiskorúak számára ne legyen elérhető.

A sorozat más országokban, például az Amerikai Egyesült Államokban a „TV-MA”, azaz a csak felnőtt közönségnek szóló besorolással került adásba.

A Netflix Hollandiában bejegyzett társaság, így a holland médiaszabályok vonatkoznak rá, a magyar hatóság ezért nem járhat el vele szemben.

A Médiatanács ezért értesíti a Commissariaat voor de Media (CvdM) holland társhatóságot, rendelkezésükre bocsátja saját vizsgálati eredményeit, és kéri tőlük az eset kivizsgálását.

Kapcsolódó hírek

Törlik az új Gyűrűk Ura-sorozat negatív értékeléseit
Az Amazon online mozi felveszi a harcot a kifogásolt nézőkkel szemben, akik kritizálják a Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi című sorozatát. Az IMDb hálózat legnagyobb filmaggregátorának projektoldaláról eltűnt minden negatív felhasználói vélemény.
Kultúra
Bőven talált LMBTQ-olvasnivalót idén is a Háttér Társaság
Közzétette újabb negyedéves LMBTQ könyvszemléjét a Háttér Társaság. Az ismét több mint ötven kiadványt bemutató tájékoztatóban szerepelnek ifjúsági regények, történelmi áttekintés és riportkötet, de felhívják a figyelmet „homofób” és „transzfób” könyvekre is.
Belföld
Leáldozott a Netflix aranykora?
Sokat veszített értékéből a Netflix tőzsdei árfolyama, és több mint egymillió feliratkozó is elpártolt tőle. Vajon mindezek mögött csupán gazdasági okok vannak, vagy a vállalat egyre erőteljesebb érzékenyítő törekvése is felelős? – tette fel a kérdést a közösségi médiában megosztott legújabb kisfilmjében az Axióma.
Kultúra

Ajánljuk még