logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Álmai életét éli Benkő Péter

Mindig is büszkén viselte a Benkő nevet a kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, akire nagy hatással volt híres édesapja, Benkő Gyula. Az Almáriumban szeretettel emlékezett vissza vidéken töltött nagyszerű gyerekkorára és hálás, hogy most is a természet közelében él, úgy, ahogy mindig is szeretett volna.

Mikor színészi pályára lépett, nem gondolkodott azon, hogy elhagyja a Benkő nevet, büszkén viselte mindig is. Édesapja – mint mondta – nagy hatással volt rá, intelligens ember és nagyon jó színész volt. Mikor jelentkezett a színművészeti főiskolára, akkor is támogatta, de felhívta figyelmét e pálya bizonytalanságára. Benkő Péter első szerepét is édesapjának köszönheti. Mindössze hat éves volt mikor szerepelt Latabár Kálmán mellett a Fel a fejjel című 1954-es filmben. Édesapja vitte magával, mikor szerződni ment a munkára, ő is látható ugyanis Keleti Márton alkotásában. A rendezőnek szüksége volt egy olyan gyerek karakterre, amilyen ő volt és mivel jól sikerült a próbafelvétel, megkapta élete első szerepét, amelyet sokáig nem követett más. Az élet és – véleménye szerint – a gének mégis efelé a pálya felé vitték, az a vágy munkált benne, hogy valamit adjon az embereknek.

Az Almáriumban életét meghatározó filmszerepéről, A koppányi aga testamentumáról is mesélt. A beszélgetés alább újranézhető.

https://mediaklikk.hu/almarium/video/2022/09/19/benko-peter-6-eves-koraban-kapta-meg-elso-filmszerepet/

Almárium – hétköznap 13:30-tól a Dunán!

Kiemelt kép: Benkő Péter kétszeres Jászai Mari-díjas színművész a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

Ajánljuk még