logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kiderült, kik lesznek a Tündérkert szereplői

Helmeczy Dorottya, a Megafilm producere volt a háziasszonya annak a sajtónyilvános forgatási nappal egybekötött sajtótájékoztatónak, ahol Káel Csabával, Papp Dániellel, Kálomista Gáborral és Madarász Istivel beszélgettek a Móricz Zsigmond Erdély-trilógiája; a Tündérkert című kötet alapján készülő történelmi sorozatról. Az eseményen többek között azt is felfedték, hogy kiket láthatnak majd a közmédia nézői a főbb szerepekben, és a kulisszák mögé is bepillanthattak a sajtó munkatársai.

Javában forog az a nyolcrészes, epizódonként 48–52 perces sorozat, amely a MEGAFILM és az MTVA koprodukciójában, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készül. A Tündérkert című történelmi-politikai thriller forgatásának félidejénél a Megafilm stábja a fóti filmstúdióban látta vendégül a sajtót. A sorozatot a közmédia tűzi műsorára a jövő évben.

„A Tündérkerttel egy irodalmi klasszikusunk kerül filmvászonra, ami azért is nagyon fontos, mert a fiatalok ma már főleg mozgóképen keresztül kommunikálnak” – mondta el a sajtótájékoztatón Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Kifejtette, hogy a hazai filmkészítőkkel közösen az a céljuk, hogy minél izgalmasabb, minél érdekesebb, és jobban forgalmazható magyar filmek szülessenek.

„A Tündérkert egy nagyon izgalmas irodalmi alapanyag, fontos, hogy úgy legyen elmesélve, hogy sok fiatalhoz eljusson: azokhoz, akik nem ismerik a történetet, és azokhoz is, akik jártasak a témában és ebben a történelmi korban.”

Káel Csaba külön kiemelte, hogy Magyarország tele van olyan történelmi, irodalmi, művészeti hősökkel és sportolókkal, akiknek az élete, vagy egy-egy velük történt esemény kihagyhatatlan, megfilmesíthető anyag.

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a közmédia kiemelt feladatának nevezte a kultúra közvetítését, a történelmi események és az irodalmi művek feldolgozását. Mint fogalmazott: „felelősségünk és kötelezettségünk, hogy elkezdjük azt a hiánypótló munkát, amely a magyar kultúrafogyasztó társadalmat gazdagítja. Papp Dániel azt mondta: a mű jelentősége a nemzeti összetartozás mellett abban az analógiában rejlik, hogy a magyarság a történelem során a nagyhatalmak között próbálta megtalálni a saját útját, és ez ma sincs másként. A Tündérkert című film ugyanakkor a kultúraközvetítés mellett az oktatásban is hasznosnak bizonyulhat, mivel a fiatal generációhoz közelebb kerülhet a fantáziavilágon keresztül bemutatott magyar történelem, miközben iránymutatást adhat a jövőre nézve” – tette hozzá az MTVA vezérigazgatója.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a közmédia és a Megafilm koprodukciójában készülő Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller sajtónyilvános forgatási napján a Fóti Filmstúdióban, 2022. szeptember 15-én. (Fotó: MTI/SZigetváry Zsolt)

Helmeczy Dorottya Balázs Béla – díjas producer kiemelte, hogy a Megafilm történetében ismét egy fontos mérföldkőhöz érkeztek a Tündérkert forgatásával. „Ez a 24. produkció, amit közösen jegyzünk Kálomista Gáborral, előtte neki majdnem dupla annyi van. Ez viszont azt jelenti, hogy nagyon sokat kell inspirálnunk egymást, hogy mindig olyan vállalást tegyünk, ami a Megafilmet a filmgyártó vállalatok élvonalában tartja.”  – mondta Helmeczy Dorottya.

Amikor Dorottyával az elképzeléseinket egyeztetjük, mindig egy egészen pontos vízió alakul ki. De mielőtt ezek a víziók megvalósulnak, rengeteg munka előzi meg a produkciót. A Tündérkerten négy éve dolgozunk.” – árulta el Kálomista Gábor, Balázs Béla – díjas producer.

„Rólunk régóta köztudott, hogy egészen máshogy nyúlunk a történelmi témákhoz, mint ahogy azt az emberek várnák. Anélkül, hogy csorbulna az eredeti mű tartalma vagy üzenete, mindig igyekszünk bátran gondolkodni.”

Helmeczy Dorottyának arra a kérdésre, hogy producertársa miből látja a forgatás alatt, hogy egy produkció sikeres lesz-e, úgy válaszolt: „Rád nézek, és vagy mosolyogsz, vagy nem.  Én nem alkotói producer vagyok, inkább a néző oldaláról közelítem meg a szakmát. Azt gondolom, nézőközpontúnak kell lennünk. Tehát, ha én kimegyek egy forgatásra, akkor azt nézem meg, hogy én mit néznék szívesen.” 

A Tündérkert című sorozat valamennyi epizódját Madarász Isti rendezi, aki elmesélte, hogy amikor elkezdte olvasni a forgatókönyvet, az ötödik oldalnál tudta, hogy szeretné megrendezni. „Az volt az első kérdésem Dorottyához: ezt tényleg így akarjátok megcsinálni? Ez egy nagyon bátor, nagyon meglepő, nagyon fordulatos, néha nagyon gonosz történet. Nincs leöntve egy olyan pátoszos mázzal, amiről azt gondoljuk, hogy csak úgy szabad hozzá nyúlni a történelmi személyiségekhez.

A hetvenkét szereplőt több hónapos casting során választották ki az alkotók. A színészek között szerepelnek ismert nevek, felfedezett tehetségek és erdélyi színészek is.

A főszereplőnk Báthory Gábor, őt Katona Péter Dániel alakítja. Neki minden megmozdulása meglepő lesz” – mondta a rendező, és azt is elárulta, hogy a férfi karakterek mellett a női szereplők is számos meglepetést tartogatnak.

A sajtótájékoztatón lehullt a lepel a többi szereplő kilétéről is: Bethlen Gábor szerepében Bokor Barnát láthatja a közönség. Báthory Erzsébetet Szamosi Zsófia alakítja, de a női főszereplők között megtalálható Gáspár Kata, Dobos Evelin, Balsai Móni, Szőke Abigél, Parti Nóra, Spilák Klára és Nyakó Juli neve is. A főbb férfi karaktereket többek között Kálloy-Molnár Péter, Pataki Ferenc, Rajkai Zoltán, Zayzon Zsolt, Pál Attila, Dimény Levente, Molnos András, Németh Bulla Kristóf formálják meg.

Írók: Bereményi Géza (Kossuth-díj), Tasnádi István (Balázs Béla-díj), Horváth András Dezső (El a kezekkel a Papámtól!),
Epizódíró: Jeli Viktória
Operatőr: Garai Gábor
Vágó: Rumbold László
Látványtervező: Pintér Réka
Art director: Szöllősi Géza
Jelmeztervező: Zelenka Nóra
Gyártásvezető: Endrődy Balázs
Történész szakértő: Oborni Teréz (A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje)

Ajánljuk még