logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Amikor a szegediek annyira nem bírták az aszályt, hogy boszorkányüldözésbe kezdtek

| Szerző: Vizvári Soma
Azt hinnénk, példátlan szárazságot éltünk túl az elmúlt hónapokban, pedig volt már Magyarországon elviselhetetlen aszály. Mi több, egy ilyenhez köthető hazánk történetének leghíresebb boszorkánypere.

 

Emberemlékezet óta nem volt olyan száraz a nyár, mint az idén. Hiába vannak már mögöttünk a legaszályosabb hónapok, a kormánynak aktívan be kell avatkoznia annak érdekében, hogy a gazdák mérsékelni tudják az aszálykárokat.

Az idei szárazságra sok magyarázat érkezett a tudományos és a nem annyira tudományos világ részéről is. Abban szinte mindenki egyetértett, hogy a természet eme mostoha körülményeit a klímaváltozásnak, valamint a folyók szabályozásának köszönhetjük.

A szegediek a boszorkányok varázslatainak tulajdonították, hogy nem érkezett meg a várva várt eső (Fotó: Shutterstock.com)

Ám azért lehet találni a történelemkönyvekben olyan példákat, amelyek megelőzték a magyarországi folyószabályozásokat, és még azt sem sem lehet állítani, hogy az emberiség ipari tevékenysége jelentősen fűtötte volna a klímaváltozást azokban az időkben, amikor ezek az események zajlottak.

Ilyen volt például 1728-as nagy aszály, amelyet még a Tisza mellett élő szegediek is annyira nehezen viseltek, hogy az elkeseredett várakozás az esőre Magyarország történetének leghíresebb boszorkányperébe torkollott. A városlakók ugyanis a boszorkányok által űzött fekete mágia következményének tekintették a természet kegyetlen csapását.

A tragikus esetet Ráth-Végh István jogász, művelődéstörténész A varázsvessző című könyvében a kegyeletsértést kerülve, de kellően szarkasztikus hangvételben dolgozta fel.

Felszínre tört, felvigyorgott a lelkekben a mindig lappangó boszorkányhit, és már csak a hozzávaló boszorkányokat kellett megtalálni. A közvélemény Kökényné Nagy Anna bábaasszony személyében állapodott meg, aki betegek gyógyításával, jobban mondva kuruzslással foglalkozott

– írta.

Hogy miért vetült a gyanú árnyéka egy bábaasszonyra, még ha kuruzsló is volt (Szegeden akkoriban egyetlen orvos sem volt, és az, hogy valaki kuruzslással gyógyít, nem volt annyira szokatlan, mint manapság), arra szintén megtaláljuk a választ a könyvben.

„Kökényné rossz, veszekedő természetű vénasszony volt. Ha egy szüléshez nem őt hívták bábának, mindjárt kiszaladt a száján: »Majd megbánjátok!« Az ijesztést talán úgy értette, hogy más bába nem olyan ügyes, mint ő, és bajt csinálhat – de ismerjük a kaptafát, amelyre az efféle felfortyanásokat rá szokták húzni: ez a boszorkány fenyegetése, s azt ő be is váltja. Kökénynét elfogták, s erre mint a gátját tört Tisza, rászakadt a terhelő tanúvallomások áradata” – olvashatjuk A varázsvessző című kötetben.

Kapcsolódó tartalom

A rémült városlakók erősen tartottak attól, hogy Kökényné nem egyedül dolgozik mágikus fortélyaival. A vádlottra a hatóságok ujjszorítót raktak, hogy kikényszerítsék belőle a vallomást, amit hamar meg is adott nekik, de ez nem volt elég. A „bűntársait” is el kellett árulnia.

„Csak egyet kellett csavarni a körömprésen, máris bugyogtak belőle a nevek. Eleinte, amíg magánál volt, a haragosait rántotta be –, majd kínjában félig eszét vesztve, találomra dobálta a neveket a bírák elé. Így aztán a hullámgyűrű egyre tovább terjedt, s a város tömlöcei egykettőre megteltek boszorkányokkal” – írt Ráth-Végh.

Felmerül a kérdés, miféle varázslattal okozták a bajt az összefogdosott „boszorkányok”. Vádlóik szerint „legnagyobb bűnük az volt, hogy az esőt eladták egy akó pénzért Törökországba, ottani boszorkányoknak”.

A tömlöcbe vetett vádlottak szinte kivétel nélkül nincstelen koldusok, napszámosok vagy csavargók voltak, akik a kínzások hatására a vagyonos Rózsa Dánielt vallották vezérüknek. 

Hogy jött a képbe a 82 éves öregúr? Ráth-Végh úgy vélte – és minden bizonnyal jó helyen kapiskált –, „a bírák sugalmazták a nevét, mert irigyelték a szorgalmával juhászbojtárból fölvergődött birtokos gazdát, s elkobozható vagyona jó zsákmánynak ígérkezett”.

Vádlóik szerint eladták az esőt Törökországba, ottani boszorkányoknak (Fotó: Shutterstock.com)

Rózsát addig kínozták, míg tulajdon feleségét is be nem vádolta boszorkánysággal, „Rózsáné sem ülte meg sokáig a szöges csikót (ti. szögekkel kivert falóra ültették), és bevallotta, hogy az urával együtt a Szent Gellért hegyére repültek, ott fölesküdtek az ördögnek stb. A Rózsa Dániel hivatkozta Katona Ferenc és a többi boszorkány mind ugyanúgy vallott. Vagy ők beszéltek össze, vagy a bírák” – jegyezte meg a szerző.

A kínzásokkal kicsikart vallomások után aztán eljött az ítélet végrehajtásának napja is.

1728. július 13-án az elítélteket kivitték a Tisza partjára, a ma is »boszorkánysziget« néven ismert vesztőhelyre. A város urai takarékosak voltak: mindössze három máglyát rakattak, s a beléjük ágyazott cölöpökhöz négyesével kötözték az elítélteket. Azért a kivégzés elég látványos volt, s az összegyülekezett tömeg meg lehetett elégedve, mert a hóhér előbb a tizenharmadiknak fejét vette, azután alágyújtott, s a lefejezett asszony testét is a lángok közé vetette

– számolt be a szomorú napról Ráth-Végh István korabeli források alapján.

A jogász, művelődéstörténész hozzátette, Szegeden ezután is tovább folytatódtak a boszorkányüldözések, „amíg csak a bécsi udvar meg nem sokallta a halálos végű komédiákat, s Mária Terézia 1755-ben – elég későn – a boszorkánypereket az egész Monarchiában eltiltotta”.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép forrása: Shutterstock.hu.

Ajánljuk még