logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nádas Péter Budapestje: háromnapos ünnepi program a fővárosban

Szeptember 30. és október 2. között összművészeti programsorozattal tiszteleg a 80 éves Nádas Péter munkássága és életműve előtt a Budapest Brand Nonprofit Zrt. és a Jelenkor Kiadó. A rendezvényen az irodalmi vonatkozású események mellett zenei, színházi, képzőművészeti és gasztronómiai tematikájú programok is lesznek – közölte a Budapest Brandt nZrt. szerdán.

Nádas Péter, a magyar és a kortárs világirodalom kiemelkedő alakja az idén októberben lesz 80 éves. Ez alkalomból munkatársai, tisztelői számos eseménnyel készülnek itthon és külföldön, Budapest pedig háromnapos programsorozatot szervez – olvasható a közleményben.

Mint írják, az egyes napok eseményeit a szervezők úgy állították össze, hogy az érdeklődők át tudjanak sétálni egyik pontból a másikba, így fokozatosan és műfajokon keresztül tárul fel előttük az író és a város kapcsolata.

A tájékoztatás szerint

a Nádas Péter Budapestje elnevezésű program részeként újraindul Ott Anna nagysikerű #olvassnádast sorozata, ezúttal élő közönség előtt, a szerző tavasszal megjelent regénye, a Rémtörténetek kapcsán.

A fesztivál mindhárom napján tartanak egy-egy #olvassnádast eseményt, amelyeken Sárközy Bence, a kiadó vezetője, szerkesztő, Tompa Andrea író és Sipos Balázs irodalmár lesznek Ott Anna vendégei.

Szeptember 30-án egy fotóművészeti és egy színházi eseményt tekinthetnek meg az érdeklődők. Előbbi Minimo. A sötétség színei címmel Nádas Péter saját okostelefonjával készített két friss fotósorozatát mutatja be.

A Deák Erika Galériában november 11-ig megtekinthető kiállításon a program részeként Nádas Péter és Szűcs Attila tart tárlatvezetést. Ezt követően a Benczúr Házban Dömötör András rendezésében felolvasószínházként szólal meg Nádas Péter Saját halál című szövege.

Október 1-jén irodalmi sétát szerveznek Nádas Péter Budapestjének felfedezésére a Könyvesblog szervezésében. Október 2-án délelőtt a Világló részletek Nádas Péterhez köthető tereit járhatják be az érdeklődők, délután pedig az életmű 7. kerületi helyszínei kerülnek sorra.

Haydn kompozíciós technikája Nádas Péter írói világára is hatottak. Október 1-jén az Esterházy Magyarország Alapítvány Ereklye, Haydnkopf című kamarakiállítása nyílik meg a Q Contemporary galériában. A The Rest in Peace formáció alkotóinak október 29-ig megtekinthető kiállításának megnyitóját a Metrum Ensemble bábjátékkal kiegészült zenei performansza színesíti – olvasható a közleményben.

Mint írják,

szintén az Esterházy Magyarország Alapítvány mutatja be október 1-jén azt a koncertet, amely Haydn, az Esterházyak és Nádas Péter kapcsolatrendszerének zenei-irodalmi megjelenítésére vállalkozik a Budapest Sound Collective és az író közreműködésével.

Dubóczky Gergely zenekarának most induló, nagyívű Haydn-sorozatának első koncertjén a Budapest Music Centerben (BMC) elhangzik a Búcsúszimfónia is, Nádas Péter pedig felolvassa barátja, Esterházy Péter halála alkalmából írt Haydn a panelban című szövegét.

Október 2-án tematikus gasztropiac idézi meg Nádas Péter és felesége természetközeli, szinte önfenntartó életmódját. Salamon Magda friss, kerti zöldségekből készült ételrecepteket tartalmazó Egy csipet józan íz című szakácskönyvéből Mautner Zsófi készít ételeket.

Kísérőprogramként zenei aláfestéssel, Makranczi Zalán előadásában Nádas Péter életművéből hallgathat a közönség étel, étkezés tematikájú részleteket.

A közlemény szerint a háromnapos program a Margitszigeten zárul,

ahol a Kristály Színtér üvegtermében Nádas Péterrel Kustos Júlia költő és Vincze Bence költő, szerkesztő beszélget, ezt követően pedig a margitszigeti szökőkúton Gergye Krisztián vetített videoinstallációját tekinthetik meg az érdeklődők Gryllus Ábris zenéjével.

A Nádas Péter Budapestje programsorozathoz kapcsolódóan a Budapest Brand nZrt. és a Jelenkor augusztus végén fotópályázatot hirdetett a főváros az íróhoz kapcsolódó helyszíneihez kapcsolódóan, melyre szeptember 14-ig lehet beküldeni alkotásokat. Bővebb információk a programról a www.enbudapeastem.hu weboldalon találhatók – áll az összegzésben.

Kiemelt kép: Nádas Péter (Fotó: MTI/ Illyés Tibor)

Ajánljuk még