logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kerekes Péter Cenzor című filmje nyerte el a romániai Anonimul filmfesztivál nagydíját

A kassai Kerekes Péter Cenzorka (Cenzor) című börtönfilmje nyert a romániai 19. Anonimul Nemzetközi Független Filmfesztiválon, így a felvidéki filmrendező és alkotócsapata kapta meg az Anoninmul trófeát, valamint az OTP Bank által a nagydíjra felajánlott 3 ezer eurót – közölték vasárnap a szervezők.

A független filmesek támogatására alapított nemzetközi seregszemlét augusztus 8. és 14 között tartják meg a Duna-delta és a Fekete-tenger torkolatánál található Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településen. Az eseményen a kassai születésű rendező szlovák-cseh-ukrán koprodukcióban forgatott első fikciós nagyjátékfilmje bizonyult a legjobbnak.

A film az odesszai női börtönben játszódik, ahova Kerekes és Ivan Ostrochovsky társ-forgatókönyvíró és producer hat éven át járt forgatni. A Cenzorka számos dokumentarista elemet tartalmazó fikciós történet a börtön lakóinak életéről. Az alkotásban az elítéltek önmagukat alakítják, és csak a három főszerepet játsszák színésznők.

A Cenzorkát tavaly a Velencei Filmfesztivál Kitekintő (Orizzonti) szekciójában mutatták be, és ott elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. A romániai fesztivál nagydíjáért kínai, spanyol, német és török film volt még versenyben.

A legjobb román rövidfilmnek járó díjat a zsűri Miruna Minculescunak ítélte oda a Fragmentari (Törések) című alkotásért. A legjobb külföldi rövidfilmnek járó díjat a brazil Leonardo Martinelli kapta a Fantasma Neon című filmért.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még