logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Felcsendülnek soha nem hallott Cseh Tamás-dalok Bakonybélben

Cseh Tamásra emlékeznek szombaton Bakonybélben: az egész napos program során koncerteket hallhat a közönség, felcsendülnek korábban soha nem hallott Cseh Tamás dalok is – közölték a szervezők.

Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a 13 éve elhunyt zenész-énekes emlékére az Énekmondók emlékezete című programot. Makovecz Imre építész és Cseh Tamás találkozását viszi színre archívumok alapján Hüse Csaba színművész, az alkotás rendezője Cseh András. A Fűszál a szobám című előadást szombaton délután tartják a Boldog Gizella Közösségi Házban.

Ezt követően a Szent-kútnál a Musica Historica Régizenei Együttes, a bakonybéli Szent Mauríciusz Kórus és Mülhauser Martina énekes–dalszerző, valamint a Resti Kornél Zenekar ad koncertet.

A koncert után MÁSNAP – és mi most itt vagyunk címmel Cseh Tamás és Csengey Dénes soha nem hallott dalai szólnak Beck Zoltán és Szűcs Krisztián előadásában.

Az emlékest zárásaként Cseh Tamás dalait énekli Mülhauser Martina a közönség bevonásával. A műsor házigazdája Varga Róbert újságíró, aki 2010-ben a Cseh Tamás halála utáni első emlékesteket is szervezte és rendezte.

A Fűszál szobám és a Másnap produkció a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program támogatásával, a Kultháló bázis keretében, a Bakonybéli Szent Mauríciusz Alapítvány szervezésében valósul meg, a program főszervezője Bakonybél Önkormányzata.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még