Manapság Füst Milán neve újra ismerősen csenghet sokaknak, hisz regénye, a „Feleségem története” filmként a világ számos pontján, fesztiválokon és hazánkban is nagy sikert aratott.
A rendező Enyedi Ildikó már több évtizede készült megfilmesíteni a regényt, amibe első olvasásra beleszeretett. Füst Milán hét évet szánt a megírására, elmondása szerint szinte teljes aszkézisben, mellőzve olvasást, színházat és mindennemű társasági életet. A mű elkészülte után a kézirat 40 ezer lapjával több héten át fűtötte fel fürdőkályháját – írja az MTVA Archívum.
Füst Milán természetét fennmaradt naplóiból és kortársai, barátai szavaiból ismerjük – nehézkes, betegeskedő, aggályoskodó ember hírében állt. Energiáit mindenekelőtt az írásba forgatta, ahogyan ő maga fogalmaz: „Életrajzom nincs is, csak munkarajzom van.” S bár már fiatalon egy aggastyán szemléletével várta a halált, az csak 79 éves korában jött el érte, egy hosszú, alkotó élet alkonyán.
Tanítványát, Helfer Erzsébetet vette nőül, ám ez a kapcsolat szerelmet nem, csak szeretetet adott. Füst életét végigkísérte gyerekkori szerelmével, Jaulusz Erzsébettel való plátói szerelme, melyet egész életükön át tartó levelezés, szerelmi vallomások, csalódások, közeledés és távolodás dinamikája tartott életben. Az életre szóló vonzalommal összekötött két lélek alig egy hónap különbséggel, 1967 nyarán követte egymást a túlvilágra.
Az író, költő elismertsége életében és halála után is váltakozó volt. Mint a Nyugat élvonalbeli szerzőjét elismerték, ám a Feleségem története megjelenésekor mérsékelt fogadtatásra talált. Füst egyedi nyelvezete, szinte előzmények nélküli szabadversformái megosztották kritikusait és olvasóit.
1965-ben a svéd rádió interjút készített vele, mint a Nobel-díj esetleges várományosával, ekkor már kezdtek felfigyelni regény és írója jelentőségére, ám munkássága a mai napig méltó helyére vár az irodalmi panteonban.