logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ajánló a könyvhét után: öt magyar szerző öt könyve

| Szerző: hirado.hu
A 93. Ünnepi Könyvhét akár eddig az összes: siker volt. Különösen fontos hír ez ma, amikor a tömegkultúra vizuális túlburjánzása elcsökevényesíti, legyengíti az emberi képzelőerőt. Aki ilyen minőségű mozgóképet fogyaszt – és erre így vagy úgy mindannyian rákényszerülünk – az fokozatosan passzívvá, bénulttá válik, mert csak megtömik információval és előregyártott érzetekkel, akár az etetőgépek alá terelt nagyipari haszonállatokat. Az olvasóban ennél valami rejtélyesebb folyamat játszódik le. Aki olvas, az képeket lát maga előtt, olyanokat, amelyeket csak ő láthat, ez által a privát szférája erősödik, a saját belső világa épül. A fantáziája ekkor megmozgatja, megedzi az összes érzékszervét. A hirado.hu szerkesztősége kiválasztotta öt magyar szerző, öt kiváló könyvét, amelyeket mi magunk is elolvasunk a következő hetekben.

Önzés és idiokrácia

Almási Miklós: Közeli jövőnk és a távoli jelen (a digitális társadalom kritikája), Joshua Könyvek, 2021

Almási Miklós (filozófus, esztéta, az MTA rendes tagja) könyve a virtualitásba szorult tömegtársadalmak kritikájának egyre bővülő repertoárját erősítik. Almási szerint a digitális újkapitalizmus felszámolta a közösségeket, a valódi szolidaritást és fokozatosan teret nyitott a totálisan egocentrikus életvitelnek, az önmagunkra fókuszáló perspektívának, melyből mindenki más, ami nem én vagyok: ki van zárva. A filozófus ezt tartja a kor túlélési parancsának. Akármerre néz eufemizmusokat lát maga körül: „követő”, „barát”. Az összes ilyen, így leképződő fogalom csak elrejti a mögöttük felsejlő digitális sivatagot.

A szerző szókimondó, a könyvben szereplő vallomása álljon itt kedvcsinálóként: „Itt most olyasmit vagyok írandó a digitális forradalomról, ami felér egy békebeli felségsértéssel, vérbajos puszival: szidni fogom azt, ami mindnyájunk zsebében lapul, aminek távollétében rosszul leszünk, tehetetlenek vagyunk (okostelefon), ezenkívül a többi áldásos digitális jelszó/felhasználónév/stb., elátkozott micsoda pocskondiázása fog következni. Aki nem szíveli az ilyesmit, tartózkodjék olvasásától, égesse el, tapossa sárba, mert gyalázat, ami itt leíratik – bár nem szívügyem. A többit majd alább. De előbb hadd dicsérjem az egekbe korunk nagy találmányait, a digitális forradalom vívmányait, hogy aztán elküldjem a jó francba az egészet, mint veszedelmes, második világháborús taposóaknát.

A közel kilencvenéves szerző nem engedi meg magának azt a luxust, azt a kényelmes, kioktató pozíciót hogy a saját fiatalságára, a „régi időkre” visszaemlékezve túlidealizálja azt, ami már elmúlt.

Nem „boomerkedik”. Ahogyan egy korábbi, a 24.hu-nak adott interjúban fogalmazott: „Nincs bennem semmiféle nosztalgia. Jövő felé fordult ember vagyok, nem szeretek a múltban turkálni. Sosem kezdenék mondatot azzal, hogy „Bezzeg az én időmben”, mert pontosan emlékszem, hogy az én időmben elég szar világ volt. Én magam is sokszor kerültem olyan szituba, amire nem is szívesen gondolok vissza. Nemhogy még újra is akarnám élni.

Aláássa magát a virtuális tömegkultúra tudattalanjába, hogy megértse, rögzítse annak a válságnak a lefolyását, amelyet mindannyian a saját bőrünkön érzünk.

(Fotó: Joshua Könyvek)

Mene, mene, tekel, ufarszin

Turgonyi Zoltán: Természetjogállam, Kairosz Kiadó, 2021

Turgonyi Zoltán filozófus (szakterülete: a természetjog), az MTA kutatójának új könyve egy több mint háromszáz oldalon át kitartó felkiáltójel, amely felhívja a figyelmet arra, hogy az ​eddigi története legmélyebb válságát élő nyugati civilizáció – minden ellentétes irányú illúzió ellenére – elvesztette a „mintaadó” képességét és a létét fenyegető problémákkal sem akar megküzdeni. Kijelenti, hogy a liberalizmus jelenlegi formájára, az egyén korlátlan, a társadalommal, a közösségivel folyamatosan, minden pillanatban szembe kerülő szabadságára épülő társadalom nem lehet sikeres.

A szerző egy olyan erkölcsi paradigmára való áttérést javasol, amely nem egyoldalúan az egyének szabadságát és egyenlőségét hangsúlyozza, hanem tekintettel van a társadalomnak mint az egyéneket túlélő egésznek a tartós fennmaradására és virágzására is, mert enélkül hosszú távon a szabadság és az egyenlőség kivívása, fenntartása sem lehetséges. Civilizációnk vélt vagy valóságos újkori bűneinek túlhangsúlyozásával szemben inkább a Nyugat önbecsülésének helyreállítására törekszik, a helyesen értelmezett európai értékeket az egész „emberiség” számára nélkülözhetetlennek tekintve.

Turgonyi Zoltán könyve nem könnyű olvasmány, ugyanakkor: szükségszerű és elkerülhetetlen az olyan emberek számára, akik kényelmetlenül érzik magukat az hiperérzékenység és a safe space korszakában.

(Fotó: Lira.hu)

Magyarnak maradni nem rutinfeladat

Zsíros Tibor: Képek, emlékek Moldvából és Erdélyből (1974–1990), Fekete Sas Kiadó, 2021

Egy fiatal geofizikus, Zsíros Tibor – 16 éven át – járta szenvedélyből Erdélyt és a moldáviai magyarok, a csángók földjét. Kallós Zoltán (néprajzkutató, népzenegyűjtő) és Domokos Pál Péter (történész és néprajzkutató, a csángó sors avatott krónikása) nyomdokain, hasonló módszertannal. Mindezt a Ceaușescu diktatúra ideje alatt, egy olyan korban, amikor ezen a tájon nemhogy magyarnak, hanem embernek lenni sem volt éppen rutinfeladat. Itt a magyar gyökerek megható, sokszor veszélyeket rejtő megőrzése mindmáig az emberek rendíthetetlen katolicizmusának, a mindennapjaikat átjáró, nagyon intenzív hitéletnek köszönhető.

A végeredmény egy lenyűgözően személyes kordokumentum, amely messze túlmutat a táncházmozgalom rajongói idealizmusán és népi fanatizmusán. Rengeteg költői mélységű, de maradandó, forrásértékkel bíró fotográfia, különböző nyelvjárásokban lejegyzett beszélgetések, eddig nem publikált kéziratok, eddig soha nem olvasott és hallott népköltészeti törzsanyag.

Egyfajta lexikon, alapmű ez, amely nemcsak múltunk megismerését, jelenünk megértését segíti, de a magyar nemzet egésze számára szellemi és lelki táplálékul szolgál.

(Fotó: Lira.hu)

Vidékcentrikus országtörténet

Káli Csaba: Zala megye szovjetizálása, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala, 2021.

A Zala Megyei Levéltár igazgatóhelyettese, Káli Csaba történész doktori disszertációja egy rendkívül részletes, minden apró mozzanatra kiterjedő monográfiája Magyarország megszállásának, erőszakos szovjetizálásának. Több évtizeden át tartó kutatómunka végeredménye ez a könyv. Egy ellenséges és diktatórikus, katonai fenyegetéssel élő hatalom brutális terjeszkedésének és a magyar nép ösztönösen kialakuló ellenállásának története.

Kutatómunkám során az volt az alapcélom,” – nyilatkozza a Zaol.hu-nak a szerző – „hogy a vidéki Magyarország egy szeletének térbeli keretei között, sokszor alulról, kis helyekről közelítve adjak választ a nagyobb kérdésekre”. Káli Csaba művében egy újfajta történetírási perspektíva lehetőségét vázolja fel: a vidékcentrikus országtörténetét.

Bár a könyv és a benne feltárt valóság tragikus, a szerző még sem erősíti a korszakkal szembeni általánosnak mondható szenvedéstörténet-szerű leíráskat. Elegánsan eltekint a mindig gyors sikereket ígérő mítoszteremtéstől és megelégszik a valósággal, mert azt sem lesz könnyű megemészteni.

(Fotó: Lira.hu)

Kelet felől Magyarország Nyugat

Gazda Albert: Leningrád, Cser Könyvkiadó, 2021

Gazda Albert újságíró regénye a kárpátaljai gyermek és fiatalkorának összegzése, szubjektív rekonstrukciója. A mű nem „csak” egy memoár, sokkal több annál. Az emlékek irodalmi hitelességét éppen a bennük rejlő fikció adja meg. A Gazda egy magába roskadt birodalom, a Szovjetunió utolsó katatón, kómaszerű állapotban eltöltött éveiről mesél.

A szerző egy interjúban így nyilatkozik (komfortzónán kívüli „optimizmussal”) ezekről az évekről: „Nem volt könnyű, de a nehézségei ellenére megpróbáltunk nem csak úgy élni, ahogyan lehet, hanem úgy is, ahogyan szerettünk volna.

A könyv különlegessége, szokatlan perspektívája éppen abból fakad, hogy a megcsonkított Magyarországot Kelet felől, Nyugatként szemléli. Egy kárpátaljai kisvárosból, a Szovjetunió peremvidékéről vágyakozva érhetetlennek és távolinak tűnik. Van ebben a könyvben folyamatosan jelen lévő „kint és bent is” állapotban egyfajta szorongás, amit nem oldhat fel még a nagy összeomlás, a hidegháború vége sem.

Nincs igazi katarzis: csak megfigyelések és reflexiók végeláthatatlan sora, amelyek egymásra rakódva még véletlenül sem takarják ki a lényeget, amely végig ott munkál, ott végzi aknamunkáját abban az olvasóban, aki kezébe veszi Gazda Albert első regényét.

(Fotó: Libri.hu)

A címlapfotó illusztráció. (Forrás: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánljuk még