Budapesten a Siesta Szanatóriumban született, 1927. június 10-én, este 10 óra 10 perckor. Érzékeny szervezete miatt, csaknem minden gyermekbetegséget elkapott, ezért nem is íratták be óvodába. A tágas polgári lakásukban, egy fiatal hölgy (Fraulein) vigyázott a betegeskedő Lacikára.

A gyengén tanuló kisgyerek, az iskola helyett is inkább mozikba járt

A háború végén az apjához költözött Szegedre, hogy elvégezze a gimnáziumot. A tanulás itt is gyengén ment, ezért egy rokon tanár vizsgáztatta le a hetedik osztályból. Gazdag malomtulajdonos apja nem akarta, hogy fiából színész legyen, ezért csak úgy engedte magánórákra járni Lehotay Árpádhoz, hogyha molnárinasként is dolgozik. A kamasz Márkus egy évig, dolgozott a malomban, már hajnalban elkezdte a munkát, és este indult Lehotay színiiskolájába.

Első fellépés

Lehotay Árpád eleinte csak a pénz miatt foglalkozott a „gazdag Márkus fiacskájával”, de gyorsan észrevette a tehetséget. A hibáit is meglátta, hajlam a lámpalázra és a rossz beszédtechnika. Hosszú kemény munka után engedte csak Lehotay játszani. Első fellépése a Szegedi Nemzeti Színházban 1945. december 22-én volt, ebben egy kisebb szerepet kapott, de neki ez ekkor főszerepet jelentett. 22 éves korától, hat éven át játszott Debrecenben, a Csokonai Színházban. Egy kis házban, a Dózsa György úton bérelt szobát, ahol íróasztalán édesanyja fényképe mindig ki volt téve. Havi 500 forint volt az albérlet, de amikor elhívta egy előadásra a tulajdonost, aki meglátta, hogy lakója kedvelt színész, azonnal engedett az árból.

A színész szakszervezet elnöke Abonyi Géza megnézte Márkus játékát a Cigánybáró című darabban és azonnal kifogásolta, hogy egy amatőr elveszi a munkát a képzett színészektől. Lehotay kiállt Márkus mellett, és a meghallgatáson Abonyi elismerte Márkus tehetségét, de kötelezővé tette a főiskola elvégzését.

Osztályából csak Körmendi János, Sinkovits Imre, Hegedűs Ágnes és Gyurkovics Zsuzsa lettek diplomás színészek.

1960-tól beutazta egész Európát, de minden országban csak a színház érdekelte

Nyaranta külföldre ment, népszerű színészként kapott mindig útlevelet. Folyékonyan beszélt angolul, London lenyűgözte ahová többször is visszajárt a színjátszás kedvéért.

Volt olyan év, amikor 19 színházi előadást is látott Londonban és több mint harminc filmet nézett meg. Párizs volt a másik kedvenc városa. Egyszer egy Eiffel toronyra néző kicsi tetőtéri lakást vett ki, a háziasszony 20 frankot kért éjszakánként és azt mondta, hogy csak a kilátás megér vagy tíz frankot. Márkus az válaszolta: „adja ide 10 frankért és esküszöm, nem nézek ki az ablakon”. Sokszor vitt magával kollégákat is, tőlük is lehetett tudni, hogy nála nem voltak akadályok. Így jelentkezett be a világsztárokhoz Londonban: László Márkus, Hungarian actor, National Theatre. Fogalmuk sem volt, hogy ki is ez a magyar színész, de kedvesen fogadták.

Ha az utcára ment, mindig gondosan ügyelt arra, hogy elegáns, frissen vasalt legyen öltözéke

1961-ben a Két félidő a pokolban c. film forgatása miatt, már kora reggel rendszeres fociedzéseken vett részt. Ha otthon volt, akkor tévét nézett, olvasott és lemezeket hallgatott. Angol nyelvű filmes és színházi lapokat rendelt és az utolsó betűig kiolvasta őket. Minden este fél hatra taxit rendelt, amivel ment a Madách Színházba. Amint megérkezett, mindig megkérdezte a pénztárost, hogy hány néző lesz este, de megnézte a hirdetményeket és a plakátokat is. Azonnal szóvá tette, ha helyesírási hibát talált benne.

A próbákon megkövetelte a pontosságot, ezért a felkészületlen színészek féltek is tőle, de elvárta a súgóktól is a pontosságot. „Úgy táncolt a műfajok tetején, mint macska a forró háztetőn”–  írta egyszer róla Ádám Ottó.

Rosszullétei 1975-ben kezdődtek

Leukémiát diagnosztizáltak nála. Soha senkinek nem panaszkodott, és sokáig sem kollégái, sem környezete nem tudott semmit a betegségéről. Gyakran volt kórházakban és többször is megoperálták. 1985. december 29-én, egy próbán megtántorodott, majd hátat fordított a közönségnek, és megtámaszkodott egy asztalban.

Körmendi János azonnal érezte, hogy nagy baj van és improvizálni kezdett, mintha a műsor része lett volna. Odasúgta Márkusnak, hogy „Lacikám már nem kell sokat kibírni és megyünk haza”. A közönség azt hitte, hogy mindez része a műsornak.  Másnap 30-án, már nagybetegen próbálta a szilveszteri műsort, de eszébe sem jutott a szerepét lemondani.

Nem tett különbséget az élet és a színpad között, ez volt neki maga az élet

Azon a végzetes napon az öltözőben lett rosszul, a mentő azonnal a Tétényi úti kórházba vitte, de már soha többé nem tért magához.

Pontosan negyven évet és hét napot töltött a színpadon. Nem tett különbséget az élet és a színpad között, ez volt neki maga az élet. Csupán 58 évet élt.