logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Százezrek töltötték meg a hegyoldalt a csíksomlyói búcsún

Százezrek vettek részt az idei csíksomlyói búcsún, amit három év után korlátozások nélkül lehetett megtartani. A jelmondata Pax et bonum, azaz Béke és jóság, amelyet a háború és a lecsengő járvány miatt választottak. Udvardy György veszprémi érsek a szentmise prédikációjában hangsúlyozta: a békét minden ember számára akarni kell, de kiemelten azok számára, akikkel összeköt az együvé tartozásunk – számolt be az M1 Híradója.

Már szombat korán reggel sokan érkeztek a csíksomlyói templomkertbe. A zarándokok a téren összegyűltek, majd elindultak a búcsú helyszínére, a kegyhelyhez.

Hosszú sorokban haladtak a résztvevők. Az utcák is megteltek zarándokokkal. Az előző két évben a koronavírus-járvány miatt a hívek nem tudtak elutazni Erdélybe, így idén sokkal többen tudnak részt venni a búcsún, mint korábban.

A Kis-Somlyó hegy a szentmise előtt megtelt zarándokokkal. Több százezren várták, hogy elkezdődjön az ünnepi szertartás, amelyet három év után először lehetett járványügyi korlátozások nélkül megtartani.

Udvardy György veszprémi érsek, ünnepi szónok a csíksomlyói búcsú szentmiséjén a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben Csíksomlyón 2022. június 4-én (Fotó: MTI/Veres Nándor)

Udvardy György veszprémi érsek a békéről beszélt a szentmise prédikációjában. Kiemelte: a békét nem csak áhítani, hanem megteremteni kell. A tömegben imádkozott a békéért a múlt hónapban leköszönt köztársasági elnök, Áder János és felesége, Herczegh Anita is.

Kapcsolódó tartalom

A csíksomlyói búcsú 2020 óta szerepel a hungarikumok listáján is. Az ünnep ráadásul idén egybeesett a nemzeti összetartozás napjával.

Örülünk annak, hogy minden korlátozás nélkül lehetünk itt, közösen lehetünk itt. A nemzeti összetartozás érzése számunkra kézzelfogható élménnyé vált” – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Kapcsolódó tartalom

A tömegben rengetegen voltak, akik évről évre visszajárnak, és már sokadik alkalommal vesznek részt a csíksomlyói búcsún.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy a búcsú megerősít minket magyarságunkban. Az összmagyarság zarándoklatán százezrek vettek részt idén is. A szentmise után mindannyian együtt énekelték el a pápai és a nemzeti himnuszt.

Ajánljuk még