logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az erdélyi Torockón a Duna-napot

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az erdélyi Torockón a Duna-napot, a nemzeti összetartozás napjához igazítva. Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója azt mondta: a Duna-nap a nemzethez való tartozás érzését és a szülőföldön maradást szeretné erősíteni.

Hegedűszó, nagybőgő és néptáncbemutató – így kezdődött a torockói Duna-nap, amit idén nyolcadik alkalommal szervezett meg a a Duna Médiaszolgáltató. Az erdélyi településen minden évben a nemzeti összetartozás napjára időzítik az eseményt.

A helyi iskola diákjainak műsora után a torockói unitárius templom kertjében Pillanatképek a magyarság életéből címmel nyitottak kiállítást az MTI fotóriportereinek munkáiból.

A templomban ismét meg lehetett nézni a Szent Korona és a koronázási ékszerek másolatát, amelyet a trianoni békediktátum 100. évfordulójára hoztak Torockóra, de nem csak ezzel a kiállítással találkozhattak az érdeklődök az épített örökségéről híres, Europa Nostra-díjas településen.

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója megnyitja az „Isten, áldd meg a magyart” – Magyarok a Kárpát-medencében című szabadtéri kiállítást a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által szervezett VIII. Duna Napon az erdélyi Torockón 2022. június 4-én (Fotó: MTI/Kiss Gábor)

Az „Isten, áldd meg a magyart” – Magyarok a Kárpát-medencében című tárlat különleges módon mutatja be történelmi nagyjaink gondolatait egy-egy anyagországi vagy külhoni település archívumainak felhasználásával.

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója kiemelte: nagyon fontos, hogy a közmédia csatornái bemutassák az összetartozást, a nyelvében és kultúrájában egységes magyar nemzetet.

A magyar közmédia számára ez egy emblematikus rendezvény, hiszen nekünk nagyon fontos az összetartozást sugározni, és megmutatni, hogy a nemzet az egységes, nemcsak nyelvében, hanem kultúrájában is, és nem véletlen, hogy itt Torockón vagyunk, hiszen itt van a Duna-ház, amelyet Dobos Menyhért kollégám fedezett fel, és mentett meg lényegében” – mondta Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója.

A látogatókat egész nap színes programok; mesterség- és íjászbemutató, a gyerekeket pedig kézműves és zenés foglalkozások is várták. A programsorozat azonban még nem ért véget. A koncertek utána nap végén pedig tűzijátékkal zárul a nyolcadik Duna-nap.

Ajánljuk még