logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Felemelő pillanatok: Így énekelték a magyar és a székely himnuszt a csíksomlyói hegynyeregben

| Szerző: hirado.hu
A pünkösd előtti szombaton tartott hagyományos zarándoklatra – melyet a világjárvány két éve után korlátozások nélkül rendezhettek meg – idén is százezrek érkeztek a csíksomlyói hegynyeregbe. A csíksomlyói búcsú szónoka, Udvardy György veszprémi érsek volt. A csíksomlyói zarándoklat helyszínén tartott szentmise végén ezrek énekelték a magyar, majd a székely himnuszt.

Udvardy György szerint nemcsak áhítani, hanem teremteni kell a békét. Az érsek a ferences szerzetesek jelmondatára, a Pax et bonumra (Béke és jóság) építette ünnepi prédikációját. Elmondta: “a béke Isten ajándéka, de a békét teremteni kell. Azt, hogy boldogok a békességben élők, a békességesek, úgy érthetjük helyesen, hogy boldogok, akik teremtik a békét” – értelmezte a bibliai tanítást.
Hozzátette: a béketeremtés kockázattal is jár. Ferenc pápa 2019-ben Csíksomlyón mondott prédikációját idézve ugyanakkor hangsúlyozta: “aki kockáztat, azt az Isten nem hagyja magára. A békéért tehát kockáztatni kell, a békéért meg kell küzdeni”.

Úgy vélte: a béke mindig az igazságosság gyümölcseként születik meg, és boldogok a békességteremtők, akik képesek áldozatot hozni a békéért, nincs béke azonban a gonoszok számára.

Résztvevők a csíksomlyói búcsú szentmiséjén a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben Csíksomlyón 2022. június 4-én. MTI/Veres Nándor

Az érsek a ferences jelmondatot idézve kijelentette: azzal munkálhatjuk a békét, ha tesszük a jót. Hozzátette: megszoktuk és úgy tekintjük, hogy a béke és a jóság jár nekünk, megillet bennünket. Pedig a jóért is, akárcsak a békéért meg kell küzdeni.

“Elsőként is, újból is, akár félremagyarázottan, megfélemlítetten is teszem a jót, szolgálom a mások javát. A békétlenségből, egy megromlott kapcsolatból nincs kiút pusztán a sérelmek, a vélt vagy valós igazságok ismételgetése vagy azok elismertetése utáni vágyam dédelgetése által” – állapította meg.

Udvardy György veszprémi érsek, ünnepi szónok a csíksomlyói búcsú szentmiséjén a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben Csíksomlyón 2022. június 4-én. (Fotó: MTI/Veres Nándor)

Úgy vélte: a csíksomlyói zarándokok feladata a béke teremtése, a jó kezdeményezése, és ez megkívánja a radikális döntést a jó és a rossz között, az élet és a halál között. Ferenc pápa buzdítását idézte: “küzdelem, éberség, megkülönböztetés”.

Az eseményt élőben közvetítettük, itt visszanézheti:

Megjegyezte: a megszokott élet sok esetben meggyengítette az emberek küzdelemre való készségét. “Könnyű feladni, lemondani hagyományról, ünnepről, ünneplésről, találkozásról, családról, házasságról, gyermekről, idős szülőről, igazságról, kultúráról, nemzetről, a hit szerinti mindennapokról. A pápa szavaival ez nem más, mint lelki korrupció, egyfajta önelégült vakság. Indok persze mindig van, de ez gyengíti belső, hitből fakadó életünket, az örök életre való vágyunkat, elhomályosítja a végső ítélet valóságát, és ez nagyon veszélyes” – állapította meg.

Úgy vélte, küzdeni kell a jóért, ami az ember, a közösség, az egyház, és a nemzet javát szolgálja. A küzdelemhez pedig a hívő embernek erős fegyverei vannak az Istentől. Aki a Szentlélek erejébe vetett bizalom nélkül éli az életét, eleve elveszítette a küzdelmet.

Udvardy György úgy fogalmazott, hogy a békét és a jót minden ember számára akarni kell, “de kiemelten azok számára, akikkel összeköt együvé tartozásunk, akikért különös felelősséggel tartozunk”.

A csíksomlyói búcsún külön köszöntötték a Kárpátaljáról érkezett zarándokokat.

A csíksomlyói zarándoklat helyszínén tartott szentmise végén ezrek énekelték a magyar, majd a székely himnuszt. Az a tény, hogy a pünkösdi zarándoklat napja idén egybeesik a Nemzeti Összetartozás Napjával még felelőbbé tette ezt a pünkösd előtti szombatot.

Nézze meg a híradó összefoglalóját:

 

Ajánljuk még