logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Haumann Péter életét gyermekkori tragédia árnyékolta be

| Szerző: hirado.hu
Méltósággal viselt hosszú betegség után, 81 éves korában hunyt el szombaton Haumann Péter. A közmédia a Nagyok című, korábbi portréműsorral búcsúzott a nemzet színészétől. Az adásban a művész ritkán hallott titkokat és emlékeket osztott meg életéről és pályafutásáról.

 

Haumann Péter régi harcos, pályája során nagy, néha hangos csatákat vívott, és csak ott tudott alkotni, ahol bíztak benne. Azt vallotta, hogy úgy lehet a legkomolyabban venni dolgokat, ha viccet csinálnak belőle. Korán megtanulta azt is mesterétől, hogy a mérték fontos dolog az életben, és ez az egész pályafutását meghatározta. A színésszel készült, korábbi interjúból idézünk fel néhány gondolatot – hangzott el a Nagyok című műsorban az M5 műsorán.

Akkor fordult meg először a fejében, hogy színész lesz, amikor Uray Tivadar Kossuth-díjas színészt látta játszani egy filmben. Az egyik jelenetben Uray a bal szemöldökét felhúzva nézett a mellette levő színészre, ami Haumann Péter elmondása szerint „rettenetesen tetszett” neki. Annyit gyakorolta ezután ezt a nézést – tette hozzá –, hogy a jobb szemöldökét azóta már nem is tudja felemelni.

A Semmelweis Ignác életéről szóló könyv volt számára a biblia. Mindenhová magával hordta a bőrkötéses könyvet, ez indította el benne, hogy orvos is szeretne lenni.

Szülei női fodrászok voltak, ő is folytathatta volna a családi hagyományt abban az esetben, ha nem sikerül a felvételije, a szalonjukban már várt rá egy hely. „Anyám Hatvany báró feleségének volt a házi fodrásza” – mondta a színművész.

Az alig négy-öt éves Péter nézte, ahogy édesanyja dolgozik, és szép emlékként megmaradt benne, ahogy a hölgyek a kályha előtt mozgatják az arcukat, így szárították a hajukat, miközben folyamatosan fecsegtek, beszélgettek.

„Egyszerre minden szerettem volna lenni, fodrász, orvos és színész.”

A II. világháború alatt Haumann Péter édesapját elvitték a nyilasok, ő pedig egy gangos bérházban vészelte át az ostrom egy részét. Itt látta, ahogy becsapódott egy akna a bérház udvarára, és meghalt az a házmester, aki feljelentette az apját. Megrázó tapasztalatait is elárulta a történtekkel kapcsolatban.

Ám ezek az élmények nem tudatosan, de sok mindenbe belopóztak, az ez által létrejött hatások pedig nyomot hagynak egy gyermek lelkében. Színészi pályafutása alatt megtapasztalta, hogy olyan karaktereket tudott előhívni magából, amiről fogalma sem volt, hogy benne van, de mégis valahol mélyen az ember megtalálja azokat az élményeket, amiket gyermekként megélt és hatással volt rá.

„Volt mindig egy ilyen képességem, hogy például szerettem mindig más emberek lába nyomába lépni, mert hogyha átvettem az ő járásuknak a mikéntjét, az egy nagyon erős személyiségjegy. Átjött a személyiségéből valamennyi a járásmódján keresztül. Meg tudtam érteni a dolgot.”

Az 50-es évek közepétől a Toldi Ferenc Gimnázium diákja lett, ahol belépett a színjátszó körbe, és olyan is előfordult vele, hogy egy egész előadást ő menedzselt le: jegyet árult, díszletet készített, majd felment a színpadra és játszott.

Antal József történelemtanára volt az, aki nagy hatással volt az ifjú színészpalántára, emberi tartást és életszemléletet tanult tőle, majd később ő ismerte fel a Haumannban rejtőző képességeket. A tanár mindent megtett annak érdekében, hogy a gimnáziumi tanulmányai mellett is minél több időt és energiát szentelhessen a színészetre.

A gimnázium elvégzése után felvételizett a Színművészeti Főiskolára, ahova nagy önbizalommal ment. Még szemtelen is volt a harmadik rostán jelen levő bizottsággal, ám ennek ellenére felvételt nyert, Ádám Ottó (az akkori Madách Színház igazgatója, rendezője) osztályába, akitől fontos útravalókat kapott egész életére.

„Ha ezt így folytatja tovább, amit láttam, akkor egy perc múlva a kecskeméti beretvás kocsma asztalán fog szteppelni és tamburázni”

– mondta Ádám Ottó, amikor látta az ifjú tehetség viccelődését.

Az addig nagy önbizalommal rendelkező színésztanoncra hatalmas súly nehezedett ez után, olyannyira, hogy ez a mondat végigkísérte pályafutását. Ez emlékeztette őt arra, hogy mennyire lehet szabadjára engedni a színésznek a benne levő tombolási vágyat és mennyire kell azt kordában tartani.

Diplomaszerzés után Debrecenbe szerződött, de a fővárosi élet után nem tudott beilleszkedni ebbe az új környezetbe, így ott akarta hagyni a szakmát és tengerésznek állt volna, ám ettől hamar elvették a kedvét.

Az 1960-as évek közepén a pécsi színházba hívták, ami nagy felszabadulást jelentett számára. Itt nagy sikerekkel, szerepekkel és díjakkal volt kikövezve útja.

Így emlékezett a pécsi színházban töltött időszakra:

„Nagyon sokat köszönhetek annak a színháznak, mert akkor bíztak meg engem olyan szerepekkel, amik lendítettek a pályámon, és amiket még nem érdemeltem volna meg.”

Az interjú végét azzal zárta, hogy elmondta, mi jelenti számára a mindent: „Hogy bíznak bennem, ez rengeteget jelent, ez nagyon nagy hajtóerő. Ahol úgy érzem, hogy nem kapok viszonzást az én odaadásomért, ott én bedöglök.”

Haumann Péter a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja május 28-án hunyt el méltósággal viselt hosszú betegség után, nyolcvanegy éves korában.

A teljes adás itt tekinthető meg.

Ajánljuk még