logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Saad Gal: Az ember kultúra által meghatározott „állat”

| Szerző: hirado.hu
Parazita elme, avagy a nyugati kultúra visszásságai. A Vasárnapi Újság interjút készített Saad Gal libanoni származású pszichológus, politikai elemzővel, akinek azt kell bizonygatnia bizonyos gondolkodókkal szemben, hogy az ember igenis biológiai lény is.
Interjú Saad Gad libanoni származású pszichológus, politikai elemzővel.

 

 

– Professzorként pszichológiával és fogyasztói magatartással, a fogyasztói társadalommal foglalkozik. Miért kötelezte el magát ezzel a témával, amiről A parazita elme című könyve is szól. A fogyasztói társadalom tagjaiként naponta szembesülünk üzenetekkel, illetve, ha tagja, vagy tagja akar lenni ennek a fogyasztói társadalomnak akkor nap mint nap ütközik az úgynevezett új ideológiák üzeneteivel. Nem mentesülhet alóluk akár, ha csak egy mozifilmet, vagy sporteseményt akar megnézni, vagy, ha meg akar venni egy ruhát, illetve bármit. Ezek során ezeknek az új ideológiáknak az üzenetei mindig ott vannak. Volt Önben ilyenfajta elgondolás?

– Igen. Ráadásul én nem csak a fogyasztói magatartást kutatom, hanem a fogyasztói magatartás biológiai-evolúciós gyökereit is. Hogy melyek a biológiai faktorok, amelyek alapján azt vásároljuk meg, amit, miképpen befolyásolják a hormonok ezt a viselkedésünket. Ezt, az evolúciós fogyasztást, én hoztam be a tudományba. Azt láttam, hogy sok kollégám, a társadalomtudósok – merthogy a természettudománnyal foglalkozók elismerik, hogy a biológia számít – de a társadalomtudósok elzárkóztak az elől, hogy elismerjék, igenis a biológiai meghatározottságaink is szerepet kapnak a viselkedésünkben. Azt mondták, hogy az ember nem biológiai lény. A kutyák, a zebrák, vagy a szúnyogok esetében igaz, na de az emberre?! Az ember kultúra által meghatározott „állat”. Így kezdtem azt látni, hogy milyen mértékig képesek rossz eszméket magukba szívni egyébként tökéletesen intelligens, és képzett emberek, professzorok. Pedig önmagában is őrültségnek hangzik vitába szállni azzal az gondolattal, hogy a biológia számít. Az én első találkozásom ezzel a kultúrharccal akkor volt, amikor megpróbáltam a biológia fontosságáról beszélni egy gazdasági egyetemen. Azzal érveltem, hogy nem tanulhat valaki közgazdaságot, szociológiát, antropológiát pszichológiát úgy, hogy nem hall a biológiai tényezőkről. Láttam kialakulni a háborút a józan érvekkel szemben az egyetemi városokban – nos ekkor jött a könyvem gondolata. Tudja, én az életemben két nagy háborút láttam; az elsőt Libanonban, ahol felnőttem libanoni zsidók gyermekeként. A második nagy háború, amit most látok a tudományosság, az érvelés, logika, a józan ész és racionalitás ellen, mindazt, ami az egyetemek kapuin belül tapasztalható. Szóval így eredményezte a biológiáról szóló munkám a könyvemet.

– A racionalitás pedig, amiről azt állítja, hogy a támadás alatt áll, szembeállítható az érzelemmel, az arra épülő cselekvéssel. Ha pedig tovább gondoljuk, az érzelmi alapú cselekvés, vagy annak belátása, hogy érzelmekre építeni egyszerűbb lehet, nem szükséges sok erőfeszítés, mert csak hivatkoznia kell, ilyesmit látunk manapság.

– Igen a könyv második fejezetében írok erről: a „gondolkodás a megérzéssel szemben”. Bár az én érvelésem az, hogy ez egy hibás kettősség, mert nem vagylagosságról van szó, hogy az ember vagy racionális, vagy érzelmi lény. Nem arról szól, hogy mi emberek vagy gondolkodunk, vagy az érzéseinkre hagyatkozunk, hanem a kettő egyszerre érvényesül. A feladat inkább az, hogy különbséget tegyünk aközött, mikor melyiket használjuk. Amikor például egy sötét sikátorban megyek hazafelé és meglátok négy fiatalembert gyanúsan nézegetni, akkor a szívem elkezd gyorsabban verni, a vérnyomáson megemelkedik, ez érzelmi rendszer működésbe lép. Evolúciós szempontból érthető, hogy a helyzet érzelmi reakciót vált ki. Másfelől, ha mondjuk matematika vizsgán vagyok és az érzelmi reakcióra várok, akkor az önmagában nem fogja segíteni a sikeres vizsgát. Ugyanígy, amikor egy államfőt, vagy miniszterelnököt kell megválasztani ott is az észre, nem pedig az érzelemre kellene hagyatkozni. Szóval nem arról van szó, hogy vagy „gondolkodó állatok”, vagy „érzelmi lények” vagyunk, hanem a kihívás ott van, hogy az adott pillanatban ne a rossz biológiai reakciót aktiváljuk. Vagyis, amikor a politikáról van szó, nagyon sokan az érzelmi rendszerüket aktivizálják, a Justin Trudeau támogatók azt mondják, hogy „rá szavaztam, mert olyan ábrándos a tekintete, olyan magas, szép a haja, olyan jóképű”. De egyetlen ponton sem említik meg a politikai programját. Nem mondják azt, hogy Justin Trudeau-ra szavaznak, mert támogatják a pénzpolitikáját, hanem a magasságát, az érzelmességét említik. Vagy azt mondják, hogy utálom Donald Trumpot, mert vulgáris a stílusa – pedig lehet, hogy az összes politikai véleményével egyetért, az érzelmi rendszer mégis azt mondatja, hogy elutasítja őt. Én azt mondom, hogy ez egy tévedés, mert, amikor például a politikai vezetőinket kell megválasztani, ott a gondolkodási központunkat és nem az érzelmit kellene használnunk.

– Igen, csakhogy mégis utóbbit használják, hiszen az nem igényli az érvelés erőfeszítését, hogy legyenek érvek – így sokkal könnyebb.

– Arra, amit mondott létezik egy nagyon divatos kifejezés is, egy német pszichológus találta ki. Ez a „gyors és felületes ítélet”. A gyorsaság és felületesség azt takarja, hogy hamar kivitelezhető és nem igényel túl nagy szellemi erőfeszítést. Az érzelmek pontosan ide tartoznak, hiszen lehetővé teszik, hogy döntésre jussak anélkül, hogy megerőltetném magam a gondolkodással. Persze néhány esetben ez teljes mértékben igazolható, például, ha egy parfümöt akarok eladni, akkor nincs szükség arra, hogy 70 tudományos okot soroljak fel, ami miatt érdemes megvenni. A reklám ehelyett egy gyönyörű fiatal nőt mutat be, gyönyörű lobogó hajjal egy lovon, aláírva, hogy „Mister”. Vagyis hedonikus ingereket vált ki, az érzelmi rendszerére hat. Viszont, ha államfőt, vagy kormányfőt kell választanom, akkor nem elég a „Mister” felirat, hanem ott a politikai programpontjai alapján kell döntést hozni. Viszont az emberek lusták gondolkodni, mert az túlzott erőkifejtést igényel.

– Mégis miként lehet ennek ellenállni? A könyvéről szóló egyik cikkben, értékelésében olvastam egy párhuzamot, hogy ezek az új baloldali ideológiák úgy terjednek, mint a vírus. Nos, járványos időkben élünk, remélhetőleg egy világjárvány végén. Így az elmúlt időkben sokat beszéltünk vakcináról, illetve, hogy meg kell teremteni az orvosi kezelést. Vajon ezekre a gondolkodási folyamatokra van valamilyen eszköz, egyfajta vakcina?

– Igen van. Az egyik lényegi dolog volt a könyvem írásakor, hogy ne csak a betegséget írjam le, hanem ajánljak rá gyógymódot is. Hiszen orvoshoz sem azért megy, hogy az pusztán megmondja mi a betegsége, majd elküldje Isten hírével, hanem azért, hogy megoldást kínáljon. A könyv két utolsó fejezetében tehát ezt a „vakcinát” adom meg, a gyógymódot. Több példát is mondhatnék, de inkább egyet emelek ki, és kifejtem. Az alapvető állításom az, hogy az egymásból következő bizonyítékok hálózatán keresztül jutunk el az igazsághoz. Megmagyarázom, mire gondolok. Feltételezzük, azt akarom bebizonyítani Önnek, hogy a fiúk és lányok evolúciós alapon rendelkeznek nemi különbséggel kedvelt játékszereiket illetően. Vagyis a fiúk inkább egyfélét, a lányok másfélét játszanak. Azt mondom, hogy nem a társadalmi hagyomány, vagy aszexista szülők miatt van, hanem biológiai okok állnak amögött, hogy a fiúk és lányok eltérő játékválasztással rendelkeznek. Hogyan indulok, ha ezt be akarom bizonyítani Önnek? Most megmutatom, miként épülnek egymásra az érvek: adatokat hozok az állatvilágból, amelyek alátámasztják az álláspontomat; például a cerkófmajmok, rézuszmajmok és csimpánzok esetében is bizonyították, hogy az eltérő nemű egyedek eltérő játékokat folytatnak. De itt nem állok meg, hanem adatokat hozok a fejlődéspszichológiából, amelyek azt mutatják, hogy a gyerekek, akiket még nem érhettek társadalmi hatások, mert túl fiatalok hozzá, 3-6 hónaposak, és már náluk is felfedezhető a nemhez kapcsolt játékválasztás. Ez már két doboz, de itt sem állok meg, hanem orvosi tapasztalatokat mondok; azok a kislányok, akik veleszületett mellékvese megnagyobbodásban szenvednek, és emiatt férfiasabb viselkedést követnek, esetükben kimutatták, hogy inkább kedvelik a fiús játékokat. Ezután az antik Görögországból hozok adatokat, ahol 2500 éves síremlékeken ábrázolt játszó kisfiúk és kislányok pont úgy játszanak, mint a mai korokban. Van példám a szubszaharai Afrikából is, teljesen különböző kultúrákból, nem nyugati világból, ahol ugyanilyen különbségek vannak a fiú és lány játékok között. Vagyis mit csináltam? Apránként szorosabbra fontam a hurkot, hiszen adatokat hoztam kultúrákon, korokon, állatvilágon, tudományágakon átívelően. Mind egy irányba mutatnak, az én alapvető igazságom felé. Tehát nem feltétlenül kell érzelmi érvelést alkalmazni, vagy hisztérikusnak lenni, és sok szerencsét kívánok annak, aki a felépített érvrendszeremmel vitába akar bonyolódni. Persze ez az érvelés, hogy visszatérjek a korábbi pontra, nagyon sok erőfeszítést igényel.

– Viszont valószínűleg a reakció a tudósok többségének részéről mégiscsak az lenne, hogy érzelmekre játszanak, és rásütik Önre a bélyeget. Hogy Ön kirekesztő, rasszista és akármi más. Megkapja ezeket a bélyegeket?

– Természetesen, állandóan. Csakhogy, akik ezt csinálják velem, beleütköznek abba, hogy én a legrosszabb rémálmuk vagyok. Ugyanis én nem, mondjuk, John Smith vagyok Arkansas államból, hanem Gad Saad háborús menekült a Közel-Keletről. És ezt mindig fel is használom ellenük, mert tudom, hogy az ő valutájuk nem a tudományos módszer, hanem az áldozati pókerjáték, hogy kinek vannak nagyobb értékű lapjai az áldozati pókerben. Csakhogy itt nekem vannak a legerősebb lapjaim, hiszen én vagyok a háborús menekült Libanonból. Mindenki legyen nagyon óvatos azzal, hogy engem bigottsággal vádol. Ha John Smith lennék Arkansas-ból és ugyanígy beszélnék, lehet, hogy több bajom lenne. Bár önmagában szomorú, hogy nem az érveim változatossága alapján ítélnek meg, hanem azért tudom legyőzni a vitában az ellenfelemet, mert túlteszek rajta az áldozati szerepet tekintve – válaszolta végül Gad Saad.

A címlapfotón Gad Saad. Forrás: Facebook/Gad Saad.

Ajánljuk még