logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Dupla aukcióval ünnepli 25 éves fennállását a Virág Judit Galéria

Május 31-én klasszikus műveket, június 1-jén pedig kortárs alkotásokat felvonultató jubileumi aukcióval ünnepli fennállásának 25-ik évfordulóját a Virág Judit Galéria a Budapest Kongresszusi Központban.

A klasszikus műveket felvonultató jubileumi aukción olyan festményeket árvereznek el, amelyeket a nagyközönség eddig nem láthatott és hosszú idő után kerültek vissza Magyarországra – hangsúlyozta Kelen Anna művészettörténész a pénteki budapesti sajtótájékoztatón, hozzátéve: Rippl-Rónai József, Vaszary János, Kádár Béla egy-egy festménye ezidáig magángyűjteményekben rejtőzött.

Rippl-Rónai Enteriőr című, nagyméretű olajképe egy vajdasági kollekcióból került elő. Az eredeti tulajdonos Engelmann Zsigmond, népszerű korabeli gyűjtő magától a festőtől vásárolhatta meg a festményt az 1900-as évek elején.

A képen Rippl-Rónai betekintést nyújt hétköznapi életébe. Megjelennek rajta elmaradhatatlan szereplői, felesége, Lazarine és Piacsek bácsi, mellettük a kor ünnepelt színésznője, Márkus Emília látható, aki akkoriban a kaposvári színházban vendégszerepelt és Rippl-Rónai meghívta őt otthonába. A festmény kikiáltási ára 120 millió forint, becsértéke 200-300 millió forint között van.

Kelen Anna hangsúlyozta: Vaszary János Dunakorzó Budapesten című képe eddig teljesen ismeretlen volt, egyetlen kiállításon, 1929-ben Nürnbergben láthatta a közönség, majd eltűnt. A kép a Duna-korzóról készült ciklus, a városi festészet egyik legszebb példánya, amelynek kikiáltási ára 65 millió forint, becsértéke pedig 120-180 millió.

A harmadik festmény Kádár Béla Fiatalok című műve, amely mintegy 110 év lappangás után került vissza az Egyesült Államokból, ahol végig egy család tulajdonában volt. A kép 1928-ban szerepelt New Yorkban a Brooklyn Múzeum kiállításán, amelyen a festő is személyesen részt vett. A képeket maga a festő vihette ki a tengerentúlra, de előtte még lefotóztatta őket. Ez a mű eddig csak archív fotóról volt ismert a szakemberek számára – hangsúlyozta Kelen Anna.

A klasszikus árverésen a három remekmű mellett Czigány Dezső, Tihanyi Lajos, Scheiber Hugó és Mednyánszky László alkotásait kínálják az érdeklődőknek, de ritka és értékes Zsolnay-csillár is szerepel a tételek között 1904-ből.

A június 1-jén rendezendő kortárs aukción pedig többek között Lakner László, Keserü Ilona, Birkás Ákos és Maurer Dóra műveire lehet licitálni.

A Virág Judit Galéria idén ünnepli fennállásának 25-ik évfordulóját. Törő Istvánnal közösen 1997. május 31-én nyitottuk meg 40 négyzetméteres galériánkat a Falk Miksa u. 13. szám alatt, Mű-Terem Galéria néven – emlékeztetett Virág Judit galériavezető, hozzátéve: egy évvel később rendezték első aukciójukat, amelyen rögtön hazai rekord született: Rippl-Rónai József Zorka kék gyűrűvel című képe 21 millió forintért kelt el, és ezzel berobbantak a magyar műtárgypiacra.

2001-ben a galéria átköltözött a jelenlegi helyére, a Falk Miksa utca 30. szám alá. Kiemelte, hogy 2011-ben nyugati mintára vezették be a becsértékes aukciót. Rá egy évre ismét aukciós rekord született: Csontváry Kosztka Tivadar Traui látképe 240 millió forintért kel el. Később elsőként rendeztek tematikus Zsolnay-aukciót, és 2019-ben indították útjára az első kortárs műveket felvonultató árverést. A világjárvány éveit a fejlesztésre használták, a kiállítótér kibővült, így jelenleg már mintegy 1000 négyzetméteren működik a galéria. 2021 decemberében újabb aukciós csúcs jött: Csontváry Rejtélyes szigete máig a legmagasabb magyar árat, 460 millió forintot ért el.

Törő István galériavezető arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások idején a magyar műtárgypiacon elsőként fejlesztették ki a saját online aukciós platformjukat. Mint mondta, a hazai kortárs alkotók is évről évre egyre keresettebbek itthon és külföldön. Míg 2017-ben a galéria nettó árbevétele 1,2 milliárd forint volt, 2021-ben már 4,8 milliárd – mondta.

Az aukciós kiállítások május 16. és 30. között tekinthetők meg a Virág Judit Galériában.

(FOTÓ)

Ajánljuk még