logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A magyar Kojak, Inke László nemcsak a hangját kölcsönözte Telly Savalasnak, de megszólalásig hasonlítottak is egymásra

| Szerző: hirado.hu
Még negyvenfokos lázzal is vállalta az előadást, amely után mentőautó vitte kórházba – harminc éve nincs már velünk Inke László, aki a magyar színjátszás egyik legkarakteresebb alkotója volt. Ő volt Telly Savalas magyar hangja, aki nélkül már el sem tudnánk képzelni Kojakot, megszólalásig hasonlítottak is egymásra. Az MTVA-archívum segítségével mutatjuk be életútját.

 

Visszanézve a régi felvételeket is szívszorító pillanat, ahogy Szabó Gyula (a színművész 2014-ben hunyt el) mesélt Inke Lászlóról.

Meglátogatta a kórházban, és több mint három órán keresztül mesélt neki arról a harminc évről, amit együtt töltöttek, felelevenítette örömüket-bánatukat. Majd Inke László arra kérte, hogy menjen el.

„Azt mondta, hogy köszönöm szépen, de menj el, hogy úgy maradjak meg az emlékezetedben, mint mikor a színpadi hősöket játszottuk: erősnek, életet szeretőnek, családról gondoskodónak, ne láss így!” – mondta könnyeivel küszködve Szabó Gyula.

Inke László úgy gondolta, hogy egy művész jó közérzetét csak az elvégzett munka adhatja meg, hogy állandó ezerszázalékos erőbedobásra van szükség, minden lehetőt meg kell tenni az eredményért. Kijelentette, hogy a színház sem épülhet csak a tehetségre, mert a színház alapja is a munka.

Inke László 1973-ban (Fotó: Nemzeti Fotótár)

„Mert a tehetség, persze, vagy van, vagy nincs, ez igaz. De az is igaz, hogy a tehetség fejleszthető és visszafejleszthető” – mondta.

A sikerrel kapcsolatban is markáns véleménye volt.

„Siker, veszélyes szó. Mert sokan érnek el könnyű és látványos sikereket, s aztán eltűnnek, mint a falevél. Nem irigylem, inkább szánom őket, annyi hasznuk sincs, mint annak a bizonyos falevélnek. Én inkább azt mondanám, hogy boldog ember vagyok: hazámban, családomban, munkámban megtaláltam, amit kerestem.”

Futballista vagy orvos szeretett volna lenni 

A szülei is ismert színészek voltak. Édesanyját Linke Ilonának, édesapját pedig Inke Rezsőnek hívták. Ahogy fogalmazott, meglehetősen egyedi a példájuk, hogy egy Inke egy Linkét vett el. Ráadásul Linke Ilona egyik filmfőszerepével bevonult a magyar filmezés történetébe. A Megfagyott gyermek című némafilmben ő játszotta az anyát.

Az 1921-ben bemutatott némafilm volt a kor egyik legnagyobb sikerfilmje, a beszámolók szerint a vetítéseken megrendülten zokogott a közönség az özvegyasszony és kisfia történetén.

Inke László 1925-ben Aradon született, majd miután elvégezte az a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, Debrecenbe került, de először nem színésznek készült. Futballista vagy orvos szeretett volna lenni.

Első szerepe a debreceni Csokonay Színházban volt, rá osztották Az ember tragédiája Ádám szerepét. A kezdetekre így emlékezett:

„Egy idősebb pályatársam, Turóczy Géza figyelmeztetett, hogy az egyik Éva kissé »tapadós«,  játék közben izgalmában vagy ki tudja, miért, egyre közelebb megy a partneréhez, a ruháját cibálja, a parókáját rángatja… Színigazgató fia voltam, tudtam, mi a színházi ugratás, ezt is annak véltem. A házi főpróbán aztán rémülten láttam, hogy »az én Évám« egyre közelebb kerül, hiába hátrálok, szorosan követ, holott a jelenet nem is így volt rendezve, s a végén beszorultam két bokor közé. Kétségbeesésemben, én kezdtem el húzkodni az ő gyönyörű, szőke parókáját. Az meg jött is lefelé a fejéről, kitört a botrány, Éva hisztérikus sírógörcsben tört ki és kirohant a színpadról. Nyugalom, mondta a rendező, ez még csak próba és a próbát azért hívják próbának, hogy itt minden hibát kijavítsunk és az előadás mindettől mentes legyen. S elrendelt tíz perc szünetet.” 

Inke László és Darvas Iván az Aranyborjú film egyik jelenetében 1972-ben (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Több mint húsz mozifilmben játszott

Debrecen után játszott Miskolcon, majd 1949-ben a fővárosban, a Vidám Színpad társulatában lépett fel, 1950-ben azonban Szegedre szerződött, ahonnan 1956-ban tért vissza Budapestre, az akkor önállóvá vált József Attila Színházba szerződött. Alapító tagja lett a Váci úti teátrumnak. Két év után a Petőfi és a Jókai Színház társulatát erősítette, majd 1961-től haláláig a Kazimir Károly igazgatta Thália Színházban játszott. Több mint húsz mozi- és mintegy ugyanennyi tv-filmben játszott többnyire karakterszerepeket.

Faragó Vera és Inke László O’Cassey: Hajnali komédia című egyfelvonásos darabjában az Irodalmi Színpadon 1958-ban (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Nagyon hasonlított Telly Savalasra

Az 1970-es évek nagy sikerű tévésorozatában a New York-i detektívet (Kojak) megszemélyesítő görög–amerikai színészre, Telly Savalasra nagyon hasonlított, ugyanakkor nemcsak a felügyelőhöz adta szinkronhangját, hanem a mozifilmekhez is. Ezt a hasonlóságot később ki is használták, ugyanis elkészült a Kojak Budapesten című film is. Inke László is nagy rajongója volt Telly Savalasnak.

„Amikor először szinkronizáltam Savalast A halál 50 órája című filmben, remek színészt ismertem meg benne. Én minden Kojak-filmre emlékszem, mert a szinkronmunkálatok előtt valamennyit végignéztem” – mondta Inke, aki idővel maga is kopasz lett. Úgy tartotta, hogy sokkal kényelmesebb ez az állapot, mint hajat viselni.

Utolsó éveiben elszánt küzdelmet folytatott gyógyíthatatlan betegségével, 1992. február 29-én lépett utoljára színpadra Dürrenmatt Meteor című darabjának premierjén. Akkor negyvenfokos lázzal még az influenza is gyötörte, de vállalta az előadást, amely után mentőautó vitte kórházba az Arizonából.

1992. augusztus 19-én hunyt el 67 éves korában. Halála után, Koncz Gábor lett Kojak magyar hangja, Telly Savalas két évvel később, 1994-ben hunyt el.

Ajánljuk még