logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ötnapos független felnőtt bábos fesztivált rendeznek a Budapest Bábszínházban

Zsinór nélkül címmel független fesztivált rendeznek a Budapest Bábszínházban; a május 5. és 9. között megvalósuló esemény programját konferencia, szakmai beszélgetések és vendégelőadások színesítik.

Az ötnapos független felnőtt bábos fesztivál a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében rendezik meg – olvasható a Budapest Bábszínház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, az eseménysorozat a Fejlesztés alatt – pár-beszédek a báb körül című konferenciával kezdődik, majd esténként vendégelőadásokkal folytatódik az Ország Lili Stúdióban. A darabok előtt az aulában Függő beszéd címmel a fesztivál előadásaihoz kapcsolódó beszélgetések lesznek.

Május 5-én 19 órakor Lázár Helga It Depends című előadása látható, másnap este pedig a Weöres Sándor Színház és a Mesebolt Bábszínház közös produkcióját, a Szólít a szörnyet játsszák. A 14 éven felülieknek ajánlott darab egy szürreális belső utazás bűntudatról, elmúlásról és elengedésről; kiútkeresés egy életen át tartó trauma útvesztőjéből – írják a darab ismertetőjében. Mint kiemelik, a X. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek-és Ifjúsági Színházi Biennálén az előadás elnyerte a legjobb ifjúsági színházi produkciónak járó Üveghegy-díjat.

Május 6-án és 8-án bábszínházi játszótérré alakul a Kemény Henrik Terem. A felnőtteknek szóló Laboratórium programban a bábszínház egy kísérleti terep, ahol a játékosok modellezhetik saját világukat Hoffer Károly rendező és Végvári Viktória színházpedagógus vezetésével.

Május 7-én Az időnk rövid története látható az Ország Lili Stúdióban. Gimesi Dóra történetében a fiatal színészek jelenléte teremti meg az időskori paradoxont: a lélek még szárnyalna, az agy, a képzelet, a szellem még úgy működik, mint régen, de az öregedő test folyamatosan emlékezteti az embert az élet végére. Az öreg bábok és a fiatal mozgatók kapcsolata olyan bábszínházi formát képes megteremteni, amelyben az elmúlás fájdalma és az öregkori küzdelmekben rejlő bizarr humor egyaránt megjelenik – olvasható a közleményben.

Május 8-án látható a Grand Hotel című előadás, amely az irodalom, a képzőművészet és a színház sajátos találkozási pontja. A produkciót a MárkusZínház előadásában láthatják a 14 éven felüli nézők.

Mint írják, a fesztivál Mikszáth Kálmán egyik legművészibb alkotásával zárul, Fabók Mariann egyszemélyes előadása, A fekete kakas arra világít rá milyen megdöbbentő is az a hétköznapi életben, ha valaki a templomban hirdetett erkölcsi értékrend szerint képes élni és cselekedni.

Szintén a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében indítja el legújabb gyermekeknek szóló programját a Budapest Bábszínház. Az Éjszaka a Bábszínházban igazi “ottalvós buli” a 10-12 éves diákoknak. Május 14-én éjszaka bepillanthatnak a kulisszák mögé, megnézhetik milyen amikor elcsendesedik a színház, a színpadon leoltják a fényeket, és az árnyak életre kelnek – olvasható a közleményben.

Ajánljuk még