logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Június 9. és 12. között rendezik meg a Magyar Mozgókép Fesztivált

Június 9. és 12. között négy nap alatt mintegy száz film, köztük húsz premier várja a Magyar Mozgókép Fesztiválra érkezőket Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban – közölte a rendezvény fesztiváligazgatója pénteken a bakonyi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.

Lukácsy György elmondta: a programok Fazakas Péter A játszma című egészestés nagyjátékfilmjének bemutatójával kezdődnek és egy egészestés dokumentumfilmet, Papp Gábor Zsigmond Bereményi kalapja című alkotását is premierként tűztek műsorra.

Szintén a fesztiválon mutatják be Rohonyi Gábor és Vékes Csaba Szia, Életem! című vígjátékát, és itt debütál Pálikás Norbert Katinka című magyar dokumentumfilmje is.

A fesztiváligazgató hozzátette: több kisebb filmes műfajban is tartanak bemutatókat, emellett szakmai programokat is rendeznek, például dokumentumfilmes kerekasztalt.

Krimik filmterveivel is megmérettethetik magukat a készítők, a zsűri által legjobbnak ítélt tervvel pedig a Magyar Nemzeti Filmintézet jóvoltából forgatókönyv-fejlesztésen vehetnek részt az alkotók. Emellett idén is hirdetnek videópályázatot húsz év alatti fiataloknak, melyre tavaly több mint száz alkotás érkezett. Közülük a legjobb harmincat le is vetítik a Magyar Mozgókép Fesztiválon – tette hozzá.

Lukácsy György jelezte: a 120 éve született Jávor Pál emlékére a Toprini nász, míg a száz éve született Pécsi Sándorra emlékezve a Kár a benzinért című filmet is műsorra tűzik.

Káel Csaba filmügyi kormánybiztos miután megemlékezett a magyar film születésnapjáról – 1901. április 30-án mutatták be az Urániában az első magyar filmet, A tánczot – azt mondta: az elmúlt 121 évben jelentős művészeti- és iparággá vált Magyarországon a mozgókép ágazat.

A fesztivál erejének nevezte, hogy kimozdul a mozikból a Balaton-partra, parkokba, amely a nagy Európai filmfesztiválokhoz hasonló különleges hangulatot ad a rendezvénynek.

Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kormánybiztosa kiemelte: a térség már harmadik éve ad otthont a filmművészet és a filmipar seregszemléjének, találkozóhelyének. A kezdeti Filmpiknik mára mozgókép fesztivállá nőtte ki magát, június a mozgókép ünnepe lesz a térségben – fogalmazott.

A négynapos rendezvénynek Veszprémben a Hangvilla, az Óváros téri fröccsterasz, az Agóra, az Expresszó, valamint új helyszínként a Historia Kert és a Latinovits-Bujtor Játékszín, Balatonfüreden a Tagore sétány és a Balaton Mozi, Balatonalmádiban a Wesselényi strand ad otthont.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még