logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Különleges szövetség alakult ki Cseh Tamás és Bereményi Géza között

Termékeny és sikeres volt a Cseh Tamás–Bereményi Géza szerzőpáros együttműködése, amely során több mint 800 dal született. Kapcsolatuk egyfajta szövetség volt, amelynek kezdetéről is mesélt a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas író az M5 Librettó című műsorában.

Több mint ötven éve történt meg a nagy találkozás, mikor egy fővárosi étteremben Bereményi Géza felajánlotta Cseh Tamásnak, hogy szövegeket ír neki. Másnap találkoztak, és az első közös munka annyira jól sikerült, hogy harmadnap Bereményi Géza beköltözött Cseh Tamás bérelt lakásba, és kezdetét vette a sikeres és termékeny együttműködés.

1982-ben megszakították a közös munkát, amelyet hét évvel később újrakezdtek.

Ez idő alatt Cseh Tamás szerint ezer, az író szerint viszont kevesebb, körülbelül 800 közös dal született, de pontosan nem számolták – mesélte a Bereményi Géza a Librettóban,

ahol Cseh Tamás születésnapja alkalmából idézte fel az együtt töltött éveket.

„Kapcsolatunkat inkább szövetségnek mondanám. Cseh Tamás lámpalázas volt fellépések előtt, ha ott voltam, oda kellett mennem hozzá, és azt mondanom, nem te vagy a fontos, hanem a dalok” – árulta el a nézőknek az író, Cseh Tamás dalainak szerzője, aki 2016-ban vehette át az első alkalommal kiosztott Petőfi Zenei Díj életműdíját. Bereményi Géza után olyan legendák kapták meg ezt az elismerést, mint Demjén Ferenc, Tátrai Tibor, Nagy Feró, Horváth Charlie, idén pedig idősebb Szakcsi-Lakatos Béla.

A Bereményi Gézával készült beszélgetés ITT nézhető újra.

Az új arculattal és műsorokkal jelentkező M5 kulturális csatorna Librettó című műsora hétköznap 18 órától várja nézőket.

Címlapfotón: a Nemzet Művésze címmel 2020-ban kitüntetett Bereményi Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, forgatókönyvíró, Balázs Béla-díjas filmrendező a Városmajorban, 2021. október 4-én (Fotó: MTI/Cseke Csilla)

Ajánljuk még